Kezdőlap Világgazdaság Fordult a kocka az energiapiacon: Moszkva pozíciói meggyengültek
No menu items!

Fordult a kocka az energiapiacon: Moszkva pozíciói meggyengültek

Oroszország ukrajnai támadása óta a Nyugat erőpróbát folytat Moszkvával az energiapiacokon. Sokáig úgy tűnt, hogy a Kreml nyerhet, de a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője, Fatih Birol szerint fordult a kocka.

Miután a Nyugat elfordult az orosz olajtól és gáztól, a IEA vezetője, Fatih Birol úgy látja, hogy Oroszország tartósan meggyengült. “Oroszország elvesztette az energetikai csatát” – mondta Birol a Libération című francia lapnak. Az olaj- és gázexport 40 százalékkal csökkent Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújának kezdete óta – részletezte az ügynükség első embere.

Fatih Birol

Ez csak a kezdet, mert az orosz olaj- és gázmezők technikailag és geológiailag bonyolultak – magyarázta Birol. Szükségük van a nemzetközi szakértők technológiai támogatására. “Ezek azonban kivonultak Oroszországból“. Ezért szerinte a termelés középtávon is csökkenni fog. Oroszország nem helyettesítheti egyszerűen Ázsiával Európát, az egykor legnagyobb fogyasztót – mondta.

Legutóbb a Bloomberg hírügynökség jelentette, hogy Oroszország olaj- és gázexportból származó bevétele drasztikusan csökkent az előző évhez képest. A Spiegel által szemlézett jelentés szerint februárban 46 százalékos mínusz volt az előző év azonos hónapjához képest, és csupán 6,9 milliárd dollárt keresett az orosz államkincstár az elmúlt hónapban. Ennek a fejleménynek több oka is van, a fő ok azonban az, hogy Oroszország csak nagy kedvezményekkel tudja nemzetközi szinten értékesíteni nyersolajexportjának nagy részét, miután a G7-ek árplafont vezettek be.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...