Kezdőlap Turizmus Guller Zoltán: a budapesti turizmus túlélése a tét
No menu items!

Guller Zoltán: a budapesti turizmus túlélése a tét

Modellváltás nélkül a budapesti turizmus nem fogja túlélni a koronavírus-járvány miatti válságot – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

Hozzátette: arra számítanak, hogy a következő hónapokban a fővárosba külföldi turista nem fog érkezni. Véleménye szerint minden vállalkozásnak arra kell felkészülni, hogy a “belföld az új külföld“, azaz minél több belföldi turistát kell Budapestre csábítani. Az elmúlt hónapokban a belföldi turizmus erős volt vidéken, és jelenleg is az; a legtöbb szálláshely el van adva a hétvégékre, az emberek az utolsó pillanatban foglalnak, ami megnehezíti a tervezést.

Guller Zoltán. Fotó: MTI/Varga György

A magyar turizmust újraindítani három szereplő együttműködésével lehet a vezérigazgató szerint: az állam a turisztikai ügynökségen keresztül, az önkormányzatok és a vállalkozások. Az MTÜ minden kampányával a belföldi turizmust népszerűsíti, ezzel tud segíteni. Ösztönözni kell az embereket arra, hogy menjenek éttermekbe, keressék fel a fürdőket, járják be az ország különböző szegleteit – mondta.

Rámutatott: Budapest kitettsége a külföldi turizmusnak 93 százalékos, ilyenre nincs példa Nyugat-Európa fővárosaiban.

Példaként említette Bécset, ahol 80 százalékos, Rómát, vagy Párizst, ahol 68, illetve 51. Meg kell érteni, hogy ez nem fenntartható modell. Bármikor megtörténhet újra, hogy nem jönnek a külföldi turisták – mondta.

A fővárosi önkormányzat segítsége nélkül ebből a válságból nem fogunk tudni kilábalni” – fogalmazott Guller Zoltán.

A külföldi turisták szinte teljesen eltűntek Budapestről. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kitért arra, hogy a kormány az ágazat számára számos segítő programot indított, az egyik a nulla százalékos kamatozású hitelprogram, a Széchenyi Turisztikai Kártya program. Ez a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára elérhető, szabadfelhasználású hitel, amelyre eddig közel 3 milliárd forintnyi kérelmet fogadtak be – ismertette.

Október 22-től a taxisok és a kisbuszos személyszállító vállalkozások is igénybe tudják venni. A tucatnyi elemből álló ágazati intézkedéscsomagból kiemelte a Széchenyi Kártya Programot, ami 2011-óta a magyar turizmus motorja. A kormány célja az volt a kártyával, hogy a magyar turizmusba 200 milliárd forint jusson. “Ebben jól állunk” – mondta.

Hozzátette: az idén az első 9 hónapban 17 százalékkal nőtt a feltöltés összege, a költéseké pedig közel 30 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Beszámolt arról is, hogy a Tourinform irodák megújítására kiírt, 450 millió forint keretösszegű pályázaton 22 vidéki Tourinform iroda felújítását támogatták.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.
Hirdetés

Hírek

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.