Kezdőlap Cégvilág György László: a magyar cégek készen állnak a nyitásra
No menu items!

György László: a magyar cégek készen állnak a nyitásra

György László. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Csaknem 2000 milliárd forint értékű olyan beruházás megvalósulásához járult hozzá az állam, amely a járvány nélkül egyébként nem vagy csak később valósult volna meg – mondta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, aki szerint ha újranyit a világ, a magyar vállalkozások készen állnak majd a versenyre.

Az államtitkár a Világgazdaságnak kifejtette: a tervezetten felül további ezermilliárd forintot fordított fejlesztésekre az állam, a támogatásokkal arra ösztönözték a vállalkozásokat, hogy a bizonytalanság ellenére is hajtsák végre a korábban tervezett beruházásaikat. Ennek köszönhető, hogy az EU-ban tavaly Magyarországon volt a második legmagasabb, 27,5 százalékos a GDP-arányos beruházási ráta.

Hozzátette, hogy a beruházás- és bértámogatási programok mellett számos kedvezményes hitelprogram is elérhető a vállalkozások számára, egyebek közt a Széchenyi-kártya program kedvezményes hiteltermékei, a az MNB Nhp Hajrá! programja, valamint a tízmillió forint újraindítási gyorskölcsön.

Az elmúlt egy évben mintegy 3000 milliárd forint értékű hitelt helyeztek ki a pénzintézetek – jegyezte meg.

György László kijelentette, hogy a kormány teljesítette azt a vállalását, amelyet a válság kezdetén tett, miszerint több munkahelyet hoz létre, mint amennyit a vírus elpusztít: Magyarországon ma, ha kicsivel is – nyolcszázzal -, de többen dolgoznak, mint egy éve.

Ami csökkent, az a közfoglalkoztatottak, illetve a külföldön dolgozó magyarok száma. A munkaerőpiacon eközben megindult az átrendeződés: több mint harmincezerrel többen dolgoznak az IT-szektorban, emellett bővült a foglalkoztatás az oktatás, az építőipar és a tudományos tevékenységek területén is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás