Kezdőlap Budapest Ingyen utazhatnak a BKV-val a 14 év alattiak - a bérletek árát...
No menu items!

Ingyen utazhatnak a BKV-val a 14 év alattiak – a bérletek árát visszafizetik

Csütörtöktől ingyenes a fővárosi közösségi közlekedés a 14 év alatti diákok számára. Erről a Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag döntött a főpolgármester javaslatára szerdán. A BKK visszatéríti a már megvásárolt bérletek árát.

Az előterjesztés szerint a koronavírus-járvány miatt idén a fővárosban már csak az utazók 28 százaléka választotta a közösségi közlekedést, az utasforgalom 2019-hez képest 30-40 százalékkal csökkent, 2020-ban a menetdíjbevételek 40 százaléka kiesett, ami 30 milliárd forint bevételkiesést jelentett.

A 14 év alattiak közösségi közlekedésének ingyenessé tételével vissza szeretnék csábítani őket a közösségi közlekedésre, és mivel leginkább a szülők kísérik iskolába gyermekeiket, arra számítanak, hogy a döntéssel a szülők is szívesebben választják a közösségi közlekedést. Úgy számolnak, az intézkedés nullszaldós lesz, ha az érintett 121 ezer diákból minden tizedik esetében el tudják érni, hogy egy felnőtt közösségi közlekedésre váltson.

Karácsony Gergely

Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztőként közölte: a koronavírus-járvány fontos tanulsága, hogy a közösségi közlekedés az “átlagnál” biztonságosabb hely a járvány terjedése szempontjából. Vissza kell adnunk a budapesti közösségi közlekedés népszerűségét – jegyezte meg.

A Fidesz-KDNP képviselői is támogatták a javaslatot, ugyanakkor többen is felhívták a figyelmet arra, hogy nagy szükség lenne a jellemzően már önállóan közlekedő 14-18 éves korosztályra is kiterjeszteni az ingyenes közlekedést.

A közgyűlés döntése értelmében a hatodik életévüket betöltött, óvodai vagy tanulói jogviszonnyal rendelkezők annak a tanévnek az utolsó napjáig vehetik igénybe díjmentesen a budapesti közösségi közlekedés járműveit, amelyben a 14. életévüket betöltik.

A Fővárosi Közgyűlés módosította a költségvetését is, ennek részeként 13,5 milliárd forintot átcsoportosítanak a közösségi közlekedésre a kieső menetdíj-bevételek kompenzálására, továbbá feladatok átütemezését kérik a BKV-tól és a BKK-tól.

Visszafizetik a bérletek árát

A döntés után a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közölte: visszatéríti a már megvásárolt bérlet árát az ingyenes utazásra jogosult, 14 éven aluli diákoknak. Az ingyenes utazásra csak az érvényes magyar diákigazolvánnyal rendelkezők jogosultak, továbbá az ingyenesség nem vonatkozik a MÁV-Start és a Volánbusz járataira.

A rendelet értelmében minden olyan, 2007. szeptember 1-je után született, 14 év alatti gyerek ingyenesen utazhat a BKK járatain, aki érvényes magyar diákigazolvánnyal rendelkezik. Tehát, aki 2007. szeptember 1-je és 2008. augusztus 31. között született, az 2022. augusztus 31-ig utazhat díjmentesen – írták.

A 14 éven aluliak azokon a vonalakon utazhatnak ingyen, amelyeken a Budapest-bérletek érvényesek. Tehát Budapest közigazgatási határán belül a BKK járatain, a környéki buszok budapesti szakaszain és a HÉV-ek budapesti szakaszain.

Ugyanakkor kiemelték: az ingyenesség nem vonatkozik a MÁV-Start, valamint a Volánbusz járataira. Így, ha valaki az agglomerációból utazik Budapestre vonattal, akkor a teljes vonalra meg kell vásárolnia a vasúti jegyet, ugyanis Budapest közigazgatási határán belül nem utazhat ingyen, hiába 14 éven aluli.

Az ingyenes utazásra jogosultság igazolását a 14 éven aluli diákok érvényes, magyar diákigazolvány (amelyen szerepel a születési dátum), vagy a kormányrendeletben meghatározott, diákigazolványt helyettesítő igazolás (amelyen szerepel a születési dátum) felmutatásával lehet igazolni. Ezeket az iratokat a jegyellenőrök, illetve – az elsőajtós rend szerint közlekedő járműveken – a járművezetők ellenőrizhetik.

Ha az ellenőrzött diák nem tudja felmutatni a szükséges igazolást, akkor a BKK jegyellenőrei pótdíjazhatják. Ebben az esetben a 14 éven aluli utas – 1000 forint külön eljárási díj megfizetése mellett – utólag is bemutathatja a diákigazolványát vagy az igazolást a BKK ügyfélközpontjaiban, és ezzel megszüntetheti a pótdíjazási folyamatot – tették hozzá.

A BKK szeptember 2. és október 31. között bérletvisszaváltást biztosít azoknak a 14 éven aluli diákoknak, akik azt a rendelet életbelépése előtt már megvásárolták és a bérlet érvényessége átnyúlik az ingyenes utazás időszakára. Ez alapján visszaválthatóak – a közoktatásban tanulóknak vásárolható – félhavi (15 napos), havi, negyedéves szemeszterre szóló és a kedvezményes éves Budapest-bérletek.

A szeptember elsejétől érvényes bérleteket a BKK teljes áron – kezelési díj és kérelem kitöltése nélkül – visszaváltja bármelyik személyes értékesítési ponton: ügyfélközpontjaiban, ügyfélszolgálatain, jegy- és bérletpénztáraiban. Azok a bérletek, amelyek érvényessége már szeptember 1-je előtt elkezdődött – egy kérelem benyújtásával – időarányosan válthatók vissza, szintén a BKK személyes értékesítési pontjain.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...