Kezdőlap Fogyasztóvédelem Játékok vezetik a veszélyes termékek listáját
No menu items!

Játékok vezetik a veszélyes termékek listáját

Az európai fogyasztóvédő hatóságok tavaly több mint 2200 riasztást jelentettek, és közel 4500 esetben intézkedtek veszélyes termékek – köztük nagy számban gyerekjátékok – miatt – közölte Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos.

Ez 2018-hoz képest 10 százalékos, ötéves viszonylatban pedig 63 százalékos növekedés.

Didier Reynders

Az uniós biztos elmondta, a játékokkal kapcsolatban érkezett a legtöbb kifogás, ami az összes bejelentés 29 százalékát tette ki, majd a gépjárművek (23 százalék), valamint az elektromos készülékek (8 százalék) kategóriája következett.

Ugyancsak nagyszámú bejelentést tettek a kozmetikumok, a ruházati termékek, a textíliák és a divatcikkek, valamint a gyermekápolási cikkek és a gyermekfelszerelések esetében.

A legtöbbször bejelentett kockázatok sérülést, például törést vagy agyrázkódást okozó termékkel kapcsolatosak voltak (27 százalék).

A második leggyakrabban jelzett aggály (23 százalék) a termékek kémiai összetevőire vonatkozott, ezt követte a gyermekek fulladásának kockázata (13 százalék).

Kiemelte: noha a 2019-es jelentés erre nem tér ki, a koronavírus-járvány kezdete óta számos új kifogásolt tételt vettek nyilvántartásba. Idén július elsejéig 63 bejelentés érkezett a szájmaszkok, három a védőoverallok, három a kézfertőtlenítő szerek és három az UV-lámpák esetében. Március 1. és július 1. között 10 nyomonkövetési intézkedést hoztak a szájmaszkokkal és további intézkedéseket a kézfertőtlenítő szerekkel összefüggésben.

A termékek összehangolt tesztelésére vonatkozóan a belga uniós biztos azt közölte, hogy a tagállamok közel 700 terméket, köztük személyszállítási eszközöket, puha bélésű játékokat, töltőket, akkumulátorokat és kerékpáros gyermeküléseket választottak ki véletlenszerű tesztelésre.

A vizsgált termékek 38 százaléka nem felelt meg az uniós biztonsági jogszabályoknak.

A termékek 11 százaléka esetében megállapították, hogy súlyos kockázatot jelentenek a fogyasztókra. Kategóriák szerint vizsgálva a puha bélésű játékok termékcsoportja jelentett súlyos kockázatot a legnagyobb arányban (68 százalék), míg az akkumulátorok esetében fordultak elő legritkábban súlyos kockázatok (1 százalék).

Amennyiben súlyos kockázatot állapítanak meg egyes termék esetén, a veszélyes termékek piaci elterjedésének megakadályozása érdekében az adott terméket az úgynevezett uniós riasztási rendszerben részt vevő országok – a tagállamok, valamint az Egyesült Királyság, Norvégia, Izland és Liechtenstein – illetékes hatóságai jelentik az Európai Bizottságnak

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...