Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kamatmentes gyorskölcsön - fiatalabb és nonprofit cégeknek is
No menu items!

Kamatmentes gyorskölcsön – fiatalabb és nonprofit cégeknek is

Immár azok a 2019-ben alapított cégek is igényelhetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, amelyek az alapítás évében pozitív üzemi eredményt értek el – közölte a Magyar Fejlesztési Bank.

Az MFB hozzátette: emellett több más feltételt is módosítottak, így még több mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) igényelhet kamatmentes kölcsönt a koronavírus-járványt követő újraindítási célokhoz.

A módosítások között említette a bank, hogy a kkv-k és az egyesületek mellett már nonprofit kft.-k is igényelhetik a maximum 10 millió forintos hitelt. Fontos változás az is, hogy a 2021. március 8. előtti időszakban történt 50 százalékos, vagy azt meghaladó mértékű tulajdonosváltás már nem kizáró ok a hitel felvételénél, az ilyen jellegű tranzakciók csak ezt a dátumot követően nem engedélyezettek a hitelfelvétel szempontjából.

Kiemelték azt is, hogy az egyszerűbb és átláthatóbb kitöltés érdekében külön kölcsönkérelmi nyomtatvány készült az egyéni vállalkozói hiteligénylőknek, illetve a gazdasági társaságoknak. További könnyebbség, hogy ingatlanfedezet nyújtása esetén elég az ingatlan könyv szerinti értékét alátámasztó számviteli bizonylat benyújtása is.

Az MFB jelezte továbbá, hogy a járványt követő újraindítás érdekében április 12-től újra megnyílik a korábban KKV Technológia néven ismertté vált hitelprogram “B” hitelcélja is, amely budapesti és Pest megyei megvalósítási helyek kivételével az egész országban igényelhető az MFB Pontokon.

A program megemelt keretösszegével újabb 34 milliárd forint áll rendelkezésre a cégek működési költségeinek finanszírozására, illetve a szükséges készletek beszerzésére. A korábban is rendkívül sikeres hitelprogram ügyletenként igényelhető maximális összege 80 millió forint.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön és a KKV Technológia hitelprogram is fix nulla százalékos kamatozású, a vállalkozásoknak csak akkora összeget kell visszafizetniük, amekkorát igényeltek.

Járulékos banki költséget továbbra sem számítanak fel egyik hitelprogramnál sem, csak a szerződéskötéshez kapcsolódó közjegyzői díjra kell számítania az igénylőknek. Fontos ugyanakkor, hogy a két hitelprogram nem kombinálható, csak az egyik felvételére van lehetőség az azonos hitelcélok miatt – ismertette az MFB.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...