Kezdőlap Kül-hon Kárpátalja. Magyar fiatalok képzését támogatja a kormány
No menu items!

Kárpátalja. Magyar fiatalok képzését támogatja a kormány

Kárpátaljai magyar fiatalok robotikai képzését támogatja a kormány – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

Schanda Tamás elmondta: a tízmillió forintos támogatás keretében Lego robotépítő készleteket, tableteket, valamint okostáblát kap öt iskola, az intézmények tanárai pedig robotikai tanfolyamon vehetnek részt. A készletek legkésőbb húsvétig megérkeznek – mondta.

Schanda Tamás

Schanda Tamás úgy fogalmazott: “Magyarország azt szeretné, ha az ukrán hatalom úgy tekintene a kárpátaljai magyarságra, mint erőforrásra, amely Ukrajnát erősíti, és elősegíti a magyar-ukrán kapcsolatok rendezését. A kárpátaljai magyarok minél jobban élnek, minél erősebb a közösségük, annál jobban hozzá tudnak járulni Ukrajna sikeréhez.

Kitért arra: Magyarország akkor is kiállt Ukrajna mellett, amikor sorra sértették meg a kárpátaljai magyarok jogait.

Hozzátette: az új ukrán elnök, Volodomir Zelenszkij “új reményt jelent arra, hogy Ukrajna nem fog magyarellenes politikát folytatni“.

Értjük Ukrajnának azt az elvárását, hogy a területén élő minden állampolgár tudjon ukránul beszélni, mi pedig azt szeretnénk, ha a Kárpátalján élő magyarok megőrizhetnék magyar anyanyelvüket. Szerintünk ezt a két célt egyszerre is el lehet érni” – fogalmazott Schanda Tamás.

Megfelelő oktatás nélkül ugyanis nincsen magyar jövő Kárpátalján.

Ha nem képeznek magyar anyanyelvű tanárokat, hivatalnokokat, különböző szakembereket, akkor élhetetlenné válik a térség a magyarok számára – mondta.

Brenzovics László

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke – megköszönve a magyar kormány támogatást – fontosnak nevezte, hogy a kárpátaljai fiatalok is rendelkezzenek korszerű tudással.

Azt mondta: a kárpátaljai magyar közösség küzdelmes időszakon van túl, de a nehézségek ellenére számos sikert is elért. Példaként említette az ITM-mel közösen indított szakképzési programot, kiemelve, hogy “a szakképzés különösen fontos Kárpátalján, ahol az elmúlt években szinte teljes egészében megszűnt a magyar nyelvű szakképzés, sőt a szakképzés maga is rendkívüli módon visszafejlődött“.

Eddig Nagydobronyban alakítottak ki szakképzési központot, de a tervek szerint a következő években Beregszászon és Tiszapéterfalván is új szakképzési központokat fognak nyitni – mondta.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.