Két amerikai elnök is dicsérte főztjét. A világ egyik legismertebb szállodalánca, a Hyatt Corporation alelnökeként és corporate executive séfjeként a legnagyobb amerikai sporteseményen, a Super Bowlon is megmutathatta tudását. A közelmúltban pedig a séfek egyik legnagyobb elismerését kapta meg munkássága elismeréseként. Az Amerikában élő Kiss János az Amerikai Szakácsakadémia tagja, mégis hibátlan magyarsággal beszélő, szerény ember maradt.
Édesapja útravalója egyszerű volt: Fiam, nem akarom, hogy dolgozz az életben – mondta, és kívánsága nem is teljesülhetett volna jobban: fia, Kiss János sosem érezte munkának a szakács mesterséget.
Annak ellenére, hogy a történet nem úgy indult, hogy a kis János felnőve szakács lesz, és a legjobbak között tartják majd számon. Pedig még az USA-ban született szakácsok közül sem sokan mondhatják el magukról, hogy az amerikai sportvilág legnagyobb eseményének számító amerikaifutball-bajnokság, az NFL döntőjén, a Super Bowlon voltak séfek és két hivatalban lévő amerikai elnöknek – Clintonnak és Bushnak – is megmutathatták szakácstudományukat.
– Voltam fenn és voltam lenn, de mindig tartottam magam ahhoz, amit apám mondott: fiam, az élet olyan, mint az akadályfutás. Ha elesel, állj föl, töröld meg magad, mert ha nem ezt teszed, a földön maradsz és nem lesz belőled semmi. Én pedig sokszor elestem, de mindig volt erőm felállni – beszél ars poeticájáról.
Gimnáziumba járt, cselgáncsozott, amivel egészen a válogatottságig vitte. 1956 októbere azonban Kiss János életében is sorsfordító volt.
– Nem voltam én hős, csak egy forrófejű 16 éves gyerek, akit a szíve vezérelt, sodródott az eseményekkel – mondja érzelemmentesen. A gimnáziumból eltanácsolták. Amikor a fennmaradó lehetőségek közül választott, az ősi igazságra gondolt, miszerint az emberek enni mindig fognak – így aztán a szakács mesterséget választotta.
Első munkahelyén, a Pilvax étteremben azonban hamar megmutatkozott, hogy kellő öntudattal áldotta meg a sors. Amikor az étterem séfje egy összezördülés után mérgében azt mondta: itt van fiam ez a marék mák, menjen, számolja meg, hány szemből áll, Kiss János csak másnap ment vissza. Azt mondta: kétmillió háromszáztizennégyezer háromszáz három. Közben pedig még otthonról is elbujdokolt apja várható haragja elől.
– Később jóba lettünk a mesterrel, mert tudtam, hogy jót akart, de akkor mégis nekem volt igazam – teszi hozzá. Később váltott: a Semmelweis utcában, a huszonéves hidegszakácsok hamar befogadták az akkor tizenhét éves srácot.
– Azóta már nem nézek vissza – mondja. Megszerettem ezt a szakmát. Mindig keményen dolgoztam és mindent meg akartam tanulni.
Fiatalon a szakma ifjú mestere, a siófoki Európa étterem konyhafőnöke, majd az Országház étterem séfje lett.
– Miután megtanultam az alapokat, legfeljebb már csak a képek miatt néztem a szakácskönyvbe. Mert a szakácsművészetben az a szép, hogy ugyanabból a nyersanyagból mindenki másként készíti az ételt – elemzi tapasztalatait.
1967-ben érkezett el az az idő, amikor úgy érezte: itthon már elfogyott számára a levegő. A cselgáncsválogatott bulgáriai útján az emigránsok klasszikus útvonalát választva, Jugoszlávián át indult Olaszországba. Anglia és Franciaország után Németországban dolgozott neves szállodákban, éttermekben. Mellette a megélhetésért cselgáncsiskolában tanított, hétvégén pedig kidobófiú volt.
A sors azonban itt is közbeszólt. Külföldön két különböző városban is találkozott az USA-beli Cincinatti egyik legjobb éttermének konyhafőnökével. Hívására, angol nyelvtudás nélkül – franciául és németül ugyan már beszélt – Amerikát választotta.
– Már az első héten 300 dollárt kerestem, ami nagyon nagy pénz volt akkoriban – emlékszik vissza. – Az első fizetésemből egy fűtőtestet vettem és egy képeslapot, hogy a szüleimnek írjak.
Dolgozott az USA kevés ötcsillagos étterme közé tartozó La Maisonette konyhafőnökeként, majd két kollégájával saját éttermet nyitott. Egy ajánlat kapcsán azonban dönteni kellett: éttermet vezet, vagy egy nagy rendszer irányítását vállalja fel. Mivel mindig ez vonzotta, végül nem a reflektorfényben élő sztárszakácsok útját választotta.
A világ leggazdagabb családjai közé tartozó Pritzker család tulajdonában álló Hyatt Corporationhoz került, ahol az egyik 850 szobás detroiti hotelben 1979. december 27-én lépett munkába. A személyzet tojásrántottát kért, de ő ilyen hatalmas, legalább ötven főzőhelyes konyhában még sosem járt. Hamar híre is ment, hogy az új séf nem tudta bekapcsolni a tűzhelyet. Később azonban megteremtette tekintélyét, és kilenc hónap múlva már egy másik, 1400 szobás szállodában dolgozhatott.
– Amikor megkérdezték, vállalom-e, természetesen nem mondtam nemet. Más kérdés, hogy nagyon izgultam. De parancsolni tudok – gondoltam -, ami itt nagyon fontos. Először figyeltem, mi történik, aztán ha hibát láttam, azonnal jeleztem, mit kell tenni. Mert Amerikában annak van tekintélye, aki nemcsak a hibát látja, hanem a jó megoldást is ismeri. Nekem pedig megvolt a szervezőkészségem és főzni is mindig tudtam. Mert az tévhit, hogy egy szálloda séfjének csak az irányítás a dolga, jól főzni is tudni kell – fejti ki Kiss János, akit másfél év után kértek fel, hogy legyen az akkor 70 szállodát üzemeltető Hyatt csoport vállalati – corporate – séfje. Akkor azonban még úgy érezte, nincs elég tapasztalata, ezért barátja javára lemondott az állásról. Amit azonban 1985-ben már elvállalt.
– Amikor a cég elnöke megkérdezte, tudom-e milyen nehéz fába vágtam a fejszémet, csak annyit mondtam: nem, de majd megtanulom – idézi az emlékezetes pillanatot. Hozzátéve: a cég első emberének imponált az egyenes beszéd. Kiss János pedig elkezdte azt a munkát, ami magyar embernek korábban még nem adatott meg. Első lépéseként minden papírt kidobott az irodából, mondván, ő más ember, mint az elődje és másként is fogja irányítania a csapatot. A cégcsoport executive séfjeként, majd egyben alelnökeként 64 szállodát és ezzel együtt több mint száz éttermet nyitott meg, amelyek megtervezése, a bútorok, evőeszközök kiválasztása, valamint az étel alapanyagok beszerzési rendjének meghatározása is a feladatai közé tartozott. Ő nevezte ki a szállodák séfjeit és helyetteseit, határozta meg a munkamenetet. Az ezredforduló első évtizedében nyugdíjba ment, de azóta sem pihen. Megszállottként keresi az új lehetőségeket a nagyvilágban, közte az USA-ban és Magyarországon, ahol több üzleti érdekeltsége is van, miközben tanácsadóként a Hyattnak is dolgozik még.
– A legemlékezetesebb történet? A szakmáról szól és Hawaii-hoz kötődik – emlékszik vissza. – Az épülő hotelünk igazgatója ott kérdezte meg, el tudok-e képzelni a festői tájon egy szállodát. De mivel én csak a csodálatos sziklákat és vulkánokat láttam magam előtt, azt válaszoltam, hogy nem. Hozzátéve: ennyit számít, hogy akkor még nem volt elég szállodás tapasztalata és ennek megfelelő képzelőereje. Később azonban több hónapot dolgozott a festői vidéken, és attól kezdve maga is azonnal meglátta, hol és miből lehet valami értékeset megteremteni.
– Magyar konyha? Németországban szerették, de Angliában és Franciaországban éppúgy nem ismerték, mint az USA-ban. Ahol egyszer fantázianéven rác pontyot főztem, amit nagyon dicsértek a vendégek. Egy nő viszont megkérdezte, milyen halból készült, és amikor megmondtam, hogy az arrafelé megvetett pontyból – merthogy az iszapban turkálva szerzi a táplálékát -, annak ellenére majdnem leharapta a fejemet, hogy a hal tökéletesen át volt mosva, mocsár íze sem volt és ízlett is neki. Amikor pedig Alfredo, az ügyes Puerto Rico-i séf kedveskedésből krumplival, berántva főzött nekem pörköltet, végleg letiltottam a magyar ételeket és a hazai paprikát. Én is már csak a haveroknak főztem magyar ételt. Mert azt tartom, hogy egy szakácsnak csak azt szabad főzni, amihez művészi fokon ért. A magyar konyhához viszont csak a magyarok értenek. Megszerveztem viszont, hogy az akkori budapesti Hyatt Regency csapata évente 3 hónapig körbejárta Amerikát. Igaz, a magyar konyhát csak hírből ismerő emberek többsége akkor is főként csak a cigányzene miatt ment el a magyar estekre.
Kiss János, aki úgy tartja, hogy a hozzáértők számra még a legkiválóbb séf is elárulja a származását a főztjével, időközben a szakácsművészet doktorává és egyetemi tanárrá vált. Emellett a suvid technológia, vagyis a vákumfőzés továbbfejlesztéséért elnyerte az Amerikai Szakácsakadémia tagságát.
A napokban pedig a gasztronómia világának egyik legjelentősebb elismerését vehette át, ami hivatalosan így szólt: Dr. János Kiss (Doctor of Culinary Arts, Corporate Executive Chef, Hyatt Hotels Corporation Global) awarded highest achievement award by Les Amis d’Escoffier Socié. Mindeközben a Budapestről indult Kiss János, immár Dr. János Kissként úgy valósította meg édesapja útravalóját, hogy még ma sem érzi munkának azt, amit sokan mások annak tartanak.
