Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kína szerint az új vámok eltörléséről lesz egyezség Washingtonnal
No menu items!

Kína szerint az új vámok eltörléséről lesz egyezség Washingtonnal

Megállapodás körvonalazódik a kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokon minden olyan vám eltörléséről, amelyet a felek tavaly óta vetettek ki egymásra új keletű kereskedelmi háborújuk során – közölte egy kínai kormánytisztviselő.

Vang Sou-ven kereskedelmi miniszterhelyettes az Országos Népi Gyűlés (parlament) éves ülésszakán, szombaton megtartott sajtóértekezletén kijelentette:

“El kell érnünk egy olyan megállapodást, amelyben eltörlünk minden új vámot, és ezzel lehetővé tesszük, hogy a kínai-amerikai kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok visszatérjenek a normális kerékvágásba.” Megjegyezte, hogy a vámok kölcsönös növelése árt mindkét országnak.

Hszi Csin-ping kínai és Donald Trump amerikai elnök decemberi argentínai csúcstalálkozójukon megállapodtak abban, hogy tárgyalássorozatot kezdenek a két ország kereskedelmi háborújának felfüggesztéséről, nevezetesen, hogy kilencven napig – ameddig várhatóan sikerül megállapodniuk – nem vetnek ki további vámokat egymás áruira.

Megfigyelők találgatásai szerint Trump és Hszi még márciusban újra találkozik.

A felek egyelőre nem tudtak megegyezni abban, hogy miképpen ellenőrizzék majd leendő megállapodásuk pontjait - vélik tudni.

“Minden ellenőrzési mechanizmusnak kétirányúnak, igazságosnak és egyenlőnek kell lennie” – jelentette ki a kínai kereskedelmi miniszterhelyettes szombaton.

Az Egyesült Államok eddig 250 milliárd dollár értékű kínai importárura vetett ki vámot, Kína pedig 110 milliárd dollár érékű amerikaira.

A vámok lelassították a kínai gazdaságot, amely így tavaly csak 6,6 százalékos növekedést ért el, a legalacsonyabbat csaknem három évtized óta. A Kínába irányuló amerikai export tavaly 7 százalékkal csökkent, az Egyesült Államokba irányuló kínai export pedig 19,9 százalékkal esett vissza 2019 első két hónapjában. (MTI/Kyodo/dpa)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zöld Magyarország: 50 millió facsemete évente

Zamárdiban közösen ültetett fát Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Witzmann Mihály, a térség országgyűlési képviselője.

Autóvásárlási roham az USÁ-ban – vám előtti pánikroham

Az Egyesült Államokban rohamosan csökken az új és használt...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

A Ford beleáll az elektromos átállásba

„Az elektromos autózás olyan, mint a mobiltelefonok fejlődése volt:...
Hirdetés

Hírek

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.

Oszakai Világkiállítás – megnyílt a Magyar Pavilon

Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség

Itt az idő: be kell fizetni a gépjárműadót

Közeleg az április 15-i határidő, az autósok több mint fele már befizette a gépjárműadót, a 3,3 millió érintett közül 1,7 millióan

Ők így csinálják: Bécs fiataljait célozzák meg

A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.

Trump tovább vámolja Kínát, közben mézesmadzagot dob a többieknek – összefoglaló

A CNBC, amely élő folyamban követi Trump elnök kaotikus...
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...