Kezdőlap Világgazdaság Ködös a Lufthansa jövője - tömeges elbocsátás jöhet
No menu items!

Ködös a Lufthansa jövője – tömeges elbocsátás jöhet

Legkorábban ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a csoport száz géppel csökkenti flottáját és tízezer ember elbocsátásra készül – mondta Carsten Spohr vezérigazgató a cégcsoport online éves közgyűlésén.

A vezérigazgató hangsúlyozta: most naponta alig 3 ezer embert szállítanak a csoport légitársaságai, de optimizmussal tekintenek a jövőbe, annak ellenére, hogy pontosan nem tudni, mi lesz Európa egyik legnagyobb légitársaságával a járvány után.

Carsten Spohr

Az is kérdéses, hogy a cégnek sikerül-e elkerülnie a csődöt a kormányok segítségével. “A Lufthansának gyakorlatilag nincs bevétele, kiadásai viszont megmaradtak” – fogalmazott Carsten Spohr, emlékeztetve, hogy a készpénzállomány gyors fogyásának megakadályozására a dolgozók 90 százalékát kényszerszabadságra küldték.

Az újraindulási fázis azon is múlik Carsten Spohr szerint, hogy az államok milyen ütemben oldják fel az utazási korlátozásokat. A mostani információk alapján a légicég úgy számol, hogy legkorábban ősszel tudnak újraindulni a járatok, de az ezt követő felívelés nagyon lassú folyamat lesz, 2023-ra érhetnek el egyensúlyi állapotot, amely – mint Carsten Spohr fogalmazott – az új normális lesz.

A vezérigazgató úgy látja, hogy a feltételezett jövőkép alapján a jelenleginél jóval kisebb üzemméretre kell átállnia a cégnek, tovább kell csökkenteni az üzemelési költségeket.

Ezért kell a Lufthansának száz repülőgéppel csökkentenie az aktív flotta méretét, ami 10 ezer ember elbocsátását vonná maga után, hacsak nem találnak olyan megoldást, amellyel mind a 135 ezer munkavállalójukat tovább tudják foglalkoztatni.

Előzetes adatok alapján a Lufthansa Group az első negyedévet 1,2 milliárd euró üzemi szintű veszteséggel zárta a tavalyi 336 milliós veszteség után, a cég bevételei 18 százalékkal 6,4 milliárd euróra csökkentek. A részletes adatokat a társaság május közepén hozza nyilvánosságra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás