Kezdőlap Gazdaság Koronavírus - Így változik az uniós költségvetés
No menu items!

Koronavírus – Így változik az uniós költségvetés

Az Unió országainak vezetői a legfontosabbakról nem, de számos fontos dologban állapodtak meg csütörtöki videokonferenciájukon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Az Európai Tanács elnöke a pénzügyekről úgy fogalmazott: finanszírozza majd az uniós politikákat, és hitelgarancia lesz a tagállamok számára.

Az Európai Unió tagországainak vezetői azzal bízták meg az Európai Bizottságot, hogy május 6-ig terjesszen elő olyan költségvetési javaslatot a 2021-2027 közötti időszakra, amely megfelelő pénzügyi alapot biztosít a koronavírus-válság sújtotta gazdaság fellendítésére – közölte az Európai Tanács elnöke Brüsszelben.

Charles Michel

Charles Michel az állam-, és kormányfők videokonferenciája utáni, a recessziót követő fellendülést segítő helyreállítási alapról beszélve azt hangsúlyozta, hogy annak igazságosnak kell lennie, egyebek mellett abban segítené a tagországokat, hogy ne alakuljon ki lényeges eltérés gazdaságuk helyzetét illetően. Elegendő méretűnek kell lennie, hogy arányos választ tudjon adni koronavírus okozta gazdasági kihívásokra.

Az unió 2021 utáni, hétéves költségvetésére épülő pénzügyi alap egyebek közt finanszírozná az uniós politikákat, valamint hitelgaranciaként szolgálna a tagállamok számára, és beruházásaikat is ösztönözné. Hozzátette, a költségvetés és a gazdasági kilábalást támogató alapok elfogadása nehéz feladat lesz, amelyhez erős politikai akaratra és szolidaritásra lesz szükség a tagállamok részéről.

A vezetők jóváhagyták az euróövezet pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport által április 9-én bemutatott, 540 milliárd euró összegű gazdasági mentőcsomagra tett javaslatot. A gazdasági mentőterv egy 240 milliárd euróig terjedő elővigyázatossági hitelkeretre, egy 100 milliárd eurós munkahelymegőrző programra, valamint az Európai Beruházási Bank 200 milliárd euróig igénybe vehető garanciaalapjára épül, amely a vállalatok likviditástámogatását szolgálja – közölte. Hozzátette, a tagországok azt szeretnék, ha az uniós eszköz június elsejétől elérhető lenne.

Orbán Viktor miniszterelnök a V4 miniszterelnökök EU-csúcs előtti egyeztetésén 2020. április 22-én.                              MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Tájékoztatása szerint a tagállami vezetők egyetértetek abban, hogy a rendkívüli intézkedések fokozatos és összehangolt feloldására van szükség, különös figyelemmel a közelgő nyári szünetre és üdülési szezonra. Az Európai Tanács elnöke azt is közölte, hogy a tagországok vezetői május 6-án videokonferenciát tartanak a Nyugat-Balkán országaival.

Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcsértekezletet követően a tanácsi tájékoztatóval összehangolt online sajtóértekezleten hangsúlyozta: a következő többéves pénzügyi keretnek alkalmazkodnia kell a koronavírus-járványt követő új körülményekhez.

Aláhúzta, a hétéves költségvetéshez kapcsolódó helyreállítási alap az egyetlen mód arra, hogy az unió kilábaljon a járvány okozta válságból. A cél elérése érdekében azonban “fokozni kell a tűzerőt“, hogy az unió képes legyen a beruházásokhoz szükséges pénzösszeg előteremtésére.

Az Európai Bizottság ezért a tagállami költségvetési befizetések növelését fogja javasolni.

Jelenlegi becslések alapján a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) mintegy 1,2 százalékos befizetése helyett a saját források felső korlátját körülbelül 2 százalékra kell emelni két vagy három éven keresztül. A törekvés az egységes piac és az unió egységének védelmére irányul – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök  az uniós csúcsról azt mondta, hogy eddig egyetlen plusz forrást sem kapott az ország, csak gyorsabban lehet lehívni a pénzeket.

Hozzátette: a legfontosabb dolgokról nem állapodtak meg, de számos fontos dologban megállapodás jött létre, a következő hétéves költségvetést módosítani fogják.

A miniszterelnök úgy látja, hogy rugalmasabbá teszik az uniós pénzfelhasználást.

Jóval nagyobb költségvetés jön létre a korábbiakhoz képest. Mindenki több pénzt, így Magyarország is többet fizet majd be.

A kormányfő szerint a legfőbb vita arról van, hogy hitelből, vagy pedig egyéb forrásból legyen pluszforrás az unióban a következő években a válságkezelésre, de erről nem született megállapodás.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás