Az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus, a közvetlen, szinte jóvátehetetlen károk mellett azért is komoly veszteséget jelent a világgazdaságnak, mert nyomukban megjelentek a világkereskedelmet veszélyeztető blokkolópontok, felerősödött a tömbösödés, ami egyfajta „vasfüggönyt” hozhat létre az európai kontinensen – fejti ki Kovács Árpád a miniszterelnök Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja. A szakember szerint Magyarország ebben a helyzetben a minden oldal felé nyitott, úgynevezett konnektor államok közé kíván tartozni.
– Évekkel korábban már arról beszéltünk, hogy a világ gazdasága jelentős átalakuláson megy keresztül. Aztán jött az ukrajnai háború, ami alapjaiban rendezte át az európai gazdasági erőviszonyokat és lehetőségeket. Gazdasági szempontból milyennek látja most a világ helyzetét?
– A gazdasági versenyben Európa vesztésre áll. Azoknak a középhatalmaknak, amelyek az Európai Unió mozgását meghatározzák, tehát Franciaországnak, Németországnak a növekedési kilátásai borúsak. Az évtizede még a világgazdaság negyedét adó Unió teljesítménye folyamatosan zsugorodik. Növekedése szerény. Részesedése most valahol a tizennégy százalék körül tart. Úgy tűnik, hogy az ideológiák vezérelte kormányzás, a túlhajtott zöld programok miatt már a nem túl távoli jövőben tíz százalék alá csökkenhet hozzájárulása bolygónk össz GDP-jéhez. Befolyásoló, érdekérvényesítő képessége ezáltal sajnos mindinkább marginalizálódik.
– A fegyveres konfliktusoknak mikor lesz vége?
– A világban napjainkban mintegy hatvan fegyveres konfliktus zajlik. Fellángoló aztán befagyó küzdelmek sora váltja egymást. Többnyire ezek helyi háborúk, de vannak köztük olyanok, amelyek messze veszélyesebbek. Világháborús kockázatokkal, katonai-gazdasági tömbök összefeszülésével terhelhetik meg a világot. A szomszédunkban zajló értelmetlen vérontás mellett ilyen az Izrael és a Hamasz terrorszervezete közötti konfliktus is. Bár ezek esetében szörnyű realitásnak tartom egy még a jelenleginél is kiterjedtebb összecsapás esélyét, magam abban reménykedem, hogy végül nem lesz világháború, a földrészünket végképp tönkre tevő, végzetes következményű európai összecsapás. A háború sohasem lehet a béke alternatívája.
A magam tudása messze nem elég ahhoz, hogy véleményt mondjak arról, mi fog következni. A mérhetetlen, nap mint nap növekvő emberi szenvedést, az anyagi kárt, s a harcokkal járó környezet- és légkörszennyezést azonban mindnyájan jól látjuk. És nem csak a közvetlen, szinte felmérhetetlen rombolás az, ami riasztó, hanem az is, hogy az érdekek és ideológiák mentén, hogy válik mind nehezebbé az együttműködés. Aki pedig közvetítő szerepre vállalkozik, fellép a blokkosodás, tömbösödés ellen, könnyen a periférián találhatja magát. Mégis úgy gondolom, Magyarország számára az a járható s talán új lehetőségeket hozó út, ha a globális dél államaihoz hasonlóan nem adja fel sokirányú nyitottságát. (A globális dél, tágabb értelemben Latin-Amerika, Afrika, Ázsia és Óceánia gazdaságilag kevésbé fejlett országait jelenti – a szerk.). Vállalja egy sokkal nehezebb helyzetben, itt Európában a közvetítő, „konnektor” szerepet.
– Európa jelentős gazdasági visszaesése minek köszönhető?
– Olyan helyzet alakul ki, amelyben azok a szinergiák, amelyek korábban a globális együttműködést jellemezték és a világ fejlődésének azt a lehetőségét adták, hogy a problémákat az emberiség együtt és ne egymás ellen oldja meg, most erőteljesen korlátozottak. Az olcsó és könnyen elérhető orosz nyersanyag- és energiaellátás, az európai technológia szimbiózisa megszűnt. Mondható, a korábbi, együttműködésre építő európai gazdasági modell kétségtelen függést is jelentett, de ennek a helyébe most egy másik, sokkal drágábban elérhető függőség kezd kialakulni. Az energiához való hozzájutás még mindig az amerikai árszint háromszorosa fölött van, ami az Európában gyártott termékek versenyképességét önmagában is nagyon keményen korlátozza. Tehát a jelenlegi nehéz gazdasági feltételrendszer körülményei közt kell megtalálni a fenntartható fejlődés eszközeit. Ezen a szemüvegen át nézve a mostani magyar növekedési adat ugyan jobb, mint az európai növekedési mutatók, de hát mi sem lehetünk vele boldogok. Európát gyakorlatilag kiütötték a világ mértékadó hatalmi pozícióiból. Ebben kétségtelenül szerepük van az olyan mozgalmaknak is, amelyek az extremitás irányába mozdulnak el.
– Egy ideológia mennyiben árthat vagy segíthet a gazdasági teljesítménynek?
– Nagyon! Meghatározza a munkához, az együttműködéshez való társadalmi értékrendeket, nemzetközi kapcsolatokat, az emberek valóságérzékelését, a lényeg és a lényegtelen meglátását. A cselekvés meggondolásait. Jó esetben mozgósít. Segít a nehéz helyzetek elviselésében, összetart, „történelmi” hátszelet ad. Ha ez nem így van, mert a racionális gondolkodás és cselekvés helyét olyan ideológiai vezérelte döntésláncolatok veszik át, amelyek törésekhez, a társadalmak széteséséhez, erőszakhoz, az emberek egymással szembe fordításához, az egyének bezárkózásához vezetnek, akkor rombolást, leépülést s vele zsugorodó társadalmi-gazdasági teljesítményt hoz. Ha pedig azt vesszük, hogy az ipar, a gazdaság leginkább az terület, ami közös cselekvést, erőfeszítést, együttműködést kíván, akkor az egyén teljes szabadságának fókuszba állítása és az atomjaira eső társadalom ezt bizony ellehetetleníti.
– Azt a gazdaság szereplői is tudják, hogy – miközben Magyarországnak erre nincs ráhatása -, milyen jó lenne, ha egyszer csak befejeződne az Ukrajnában dúló háború. Mit jelentene ez a gazdaságnak?
– Ha ez megtörténne, azonnal elindulna olyan újjáépítési szakasz, ami óriási építési kapacitásokat igényelne, befektetési lehetőségeket kínálna. Biztos vagyok abban, hogy már rég elkészültek a tervek arról, hogy kinek mi jut majd a hatalmas ukrán újjáépítési koncból. Vagyis a béke tulajdonképpen üzletté formálódhat. Nem szeretnék cinikus lenni, de abban bízom, hogy előbb-utóbb belátják az érdekelt felek, hogy a béke is lehet üzlet. Ráadásul kisebb a kockázata, mint a háborús árkok ásásának, szó szerint és átvitt értelemben is. De a béke bekövetkezésének nyilvánvalóan két feltétele biztos, hogy van. Az egyik a Krím mindkét fél részéről érzelmileg és történelmileg is mélyen megélt hovatartozásának rendezése. A másik meg az, hogy egy hídszerepű Ukrajnában lássák szomszédaink a jövőt.
– A Covid időszakában már szó volt arról, hogy a pandémia miatt elvágott hosszú ellátási láncok a gazdasági észszerűség jegyében lerövidülnek majd. Mennyire látni erre törekvéseket?
– Semmi esély nincs már arra, hogy rövid időn belül újra épüljön az a kapcsolati, kooperációs rendszer, ami korábban volt. A világot ketté vágták. És miközben egyértelmű, hogy olyan helyzetek alakultak ki, aminek eredményeként a kereskedelem központja az ázsiai térségbe helyeződött át, az Ázsia-Európa útvonalon olyan blokkolópontok alakultak ki, amelyek komoly nehézséget okozva tovább rontják az európai gazdaság esélyeit. Például a Hormuzi szoros (a Perzsa-öbölt az Ománi-öböllel összekötő tengerszoros – a szerk.) nem csak az olaj szállítása miatt stratégiai jelentőségű, hanem azért is, mert az Ázsiából Európába érkező chipeknek is ez az útvonala, és ha ezek nem érkeznek meg, akkor például az európai autógyártók nem tudják készre gyártani és átadni a gépkocsikat, valamint más elektronikai eszközöket. Ráadásul ezzel összességében két olyan tendencia is mutatkozik, ami a jövő szempontjából meghatározó. Az egyik az, hogy a helyi háborúk jó része – mint ahogy az említett Hormuzi szoros esetében is -, ezen blokkolópontok körül folyik. A másik, hogy a globális délen, mint Magyarország számára is járható útként említettem, kialakult az úgynevezett konnektor államok sora, amelyeken keresztül akár az egymással szembenálló országok kereskedelme is zavartalanul folyik és ezen közvetítők, nagyon komoly pénzeket keresnek, vagy mint mi, értékes üzleti együttműködést építhetnek ki.
– Végezetül milyennek látja a magyar gazdaság helyzetét?
– Idén valahol a 2 és 2,5 százalék közötti növekedés a realitás. Magyarország, bár a reméltnél lassabban, de fokozatosan visszatérhet az emberek számára is érzékelhető, emelkedő pályára. Sok függ attól, hogy mennyire tudjuk nyitottságunkat, sokirányú kapcsolódásainkat, közvetítő szerepünket fenntartani, sőt erősíteni.
Érsek M. Zoltán
