Kezdőlap Turizmus KSH: decemberben újra lenullázódott a turizmus
No menu items!

KSH: decemberben újra lenullázódott a turizmus

Tavaly decemberben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 94,7 százalékkal, a vendégéjszakáké 92,7 százalékkal esett vissza – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A jelentés hangsúlyozta a beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó és a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések meghatározó jelentőségét a forgalom alakulásában. 2020. november 10. után a koronavírus okozta járvány második hullámának megfékezésére irányuló védelmi intézkedések értelmében a kereskedelmi szálláshelyek turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

Decemberben a kereskedelmi szálláshelyeken az egy évvel korábbinál 92,5 százalékkal kevesebb belföldi vendég, 89,0 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltött el, a külföldi vendégek száma 96,8, a vendégéjszakáké 96,0 százalékkal csökkent.

A belföldi vendégéjszakák száma a szezonálisan és a naptárhatással kiigazított adatok alapján az előző hónaphoz mérten is 53 százalékkal csökkent. Az összes vendégéjszaka 70 százalékát a belföldi vendégek töltötték el.

A belföldi vendégek száma 33 ezer, az eltöltött vendégéjszakáké 104 ezer volt. Az éjszakák 58 százalékát szállodákban töltötték, ahol a csökkenés mértéke 92,0 százalékos volt. A panziókban és a közösségi szálláshelyeken az előző év decemberi forgalmának mintegy harmada (29,0 illetve 32,4 százaléka) jelent meg. A visszaesés a Balatoni turisztikai régiót érintette leginkább – tette hozzá a KSH.

A 14 ezer külföldi vendég 44 ezer éjszakát töltött el. A vendégek nagy része szállodában szállt meg, ennek ellenére az ott eltöltött éjszakák száma az egy évvel korábbi alig 3,4 százalékára csökkent. A legnagyobb mértékű (99, illetve 98 százalékos) csökkenés a Balatoni turisztikai régióban, illetve Budapesten történt.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 93,4 százalékkal volt kevesebb az előző év decemberinél és 2,916 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 44,213 milliárddal szemben.

2020-ban a vendégéjszakák száma 57,7 százalékkal volt kevesebb, mint 2019-ben. A külföldi vendégek száma 78,3 százalékkal, a belföldieké 42,4 százalékkal esett vissza és 76,6, illetve 38,9 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek el.

A kereskedelmi szálláshelyek összes bevétele az előző évinek 40,6 százalékára 228,111 milliárd forintra esett vissza a 2019-es 561,904 milliárd forintról. A szálásdíjbevételek 61,5 százalékkal 127,979 milliárd forintra, a vendéglátásból eredő bevételek 56,7 százalékkal 60,174 milliárd forintra apadtak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás