Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Bajban a Lego, a szennyező!
No menu items!

Bajban a Lego, a szennyező!

A Legonak zöldnek kell lennie! A dán játékgyártó túl van a kereskedelmi válságon. 2018-ban a forgalom és a nyereség is nőtt. Azonban ha meg akarja őrizni piacvezető pozícióját igazodnia kell a korszellemhez. Dániában elhatározták hogy, a meglehetős szennyezéssel járó műanyag kockák gyártása környezetbaráttá lesz!

A kétezres évek elejének válsága után, amikor a Lego évi 200 millió euró veszteséget termelt, 2004 és 2016 között növekedési pályán volt a cég. Kijavították a rossz stratégiai döntéseket. Rájöttek, hogy hiba volt túlzottan a ’Star Wars’-ra és ’Harry-Potter’-re építeni és a klasszikusokat elhanyagolni.

Vissza a jövőbe

Újraindították a ’Duplo’ és a ’City’ gyártását. Egy új téma, a ’Bionicle’ sorozat beindítása is segített a talapraállasban. Miután piacra dobták az USA-ban a legeladottabb játék lett az év legtöbb bevételt hozó időszakában, a karácsony előtti hetekben.

Épp az alapítás utáni 65., jubileumi évben, 2017-ben jött a dráma fordulat. 17 százalékkal visszaesett a forgalom és ismét mínusszal zárta az évet a világ legnagyobb játékgyártója. Az okok sokrétűek voltak.

Sci-fi nélkül

Csődöt jelentett Európa legnagyobb játékkereskedője, az ír Smyths Toys (Toys’R’Us), a Lego legfontosabb kereskedelmi partnere. A játékgyártónak egyik napról a másikra nem sikerült felfuttatni az addig elhanyagolt, közvetítők bevonása nélküli online értékesítést és bővíteni a saját bolthálózatot.

Nem hozták a várt eredményt a drágán vásárolt licenszeken alapuló játékok, mindenekelőtt a ’Star Wars’ sorozat. Az okokról csak spekulálni lehet. Egyre kevesebb gyerkőcöt fog meg a sci-fi sorozat, amit ráadásul a legtöbb nyugat-európai országban csak 12 éven felülieknek vetítettek a mozik. E mellett sok szülő úgy gondolhatta, van elég erőszak a való világban, nem akar háborút a gyerekszobában is.

A Lego csapat – vezérkar

Vezetőt váltottak, 1400 ember elbocsátottak, erősítették a közvetlen, online értékesítést és új márkaüzleteket nyitottak. Fontos változás volt, hogy bővítették a kínálatban a közepes méretű, 10 és 20 euró között árusított játékok számát. Ezeket sokkal inkább megveszik spontán a szülők, mint a 100 euró körüli nagy dobozokat. Utóbbiak tipikusan karácsonyhoz, születésnaphoz kötődő ajándékok.

Az eredmény nem maradt el, 2018-ban 4 százalékkal, 5 milliárd euróra nőtt a forgalom és ismét nyereséget termelt a 18 ezer embert foglalkoztató cég.

Know-how vagy közkincs?

Az 1932-ban a dániai Billundban alapított Lego neve a dán ’leg godt’ (játssz jól) kifejezésből ered. A mai ismert építőelemek 1949-ben kerültek a piacra, de csak az átütő siker után, ’58-ban lettek szabadalmaztatva. Ezzel kezdetét vette egy évtizedekig folyó jogvita.

A másolók kudarca

A konkurencia kétségbe vonta az oltalom jogszerűségét. Úgy vélték, hogy egy összeillesztési mód önmagában nem védhető le. Németországban 2009-ben a Szövetségi Legfelsőbb Bíróság, Európa-szerte pedig 2010-ben a luxemburgi Európai Bíróság tett pontot az ügy végére. Elfogadta a konkurencia érvelését és megszüntette a Lego kockák szabadalmi oltalmát.

Ennek ellenére még senki sem tudta sikerre kopírozni a Legot, amelynek palettájához közel 80 ezer fajta építőelem tartozik a szivárvány 96 színében.

Zöld lesz a Lego

Az elmúlt évek nehézségei után ismét jól megy a Legonak. Kevésbé rózsás az ökológiai mérleg. Tavaly 1,1 millió tonna CO2 kibocsátással járt a műanyag elemek gyártása. Távol vannak a 2030-ra kitűzött céltól, a termelés és a csomagolás emissziójának nullára csökkentésétől. Az apró Lego kockák gyártásához jelenleg rengeteg szénre, olajra és gázra van szükség. Ezért a korszellem jegyében a dán játékgyártó lázasan dolgozik a műanyag téglák előállításának környezetbaráttá tételén.

Teamet állítottak fel, amelynek feladata új, környezetbarát alapanyagok és gyártási technológiák kutatása.

Sören Kristiansen

A termelés és nem a termék a probléma, túl sok fosszilis energiát igényel” – mondja a kutatócsoport vezetője, Sören Kristiansen.

Az eddig 13 millió eurót felemésztő kutatások meghozták az első eredményt. A nyártól piacra kerülő fák, bokrok és virágok cukornád alapú bioműanyagból készülnek.

„A növényi alapú műanyag nem elég kemény, ezért csak korlátozott, az elemek kevesebb, mint 5 százalékánál alkalmazható” – ismeri el Kristiansen, hozzátéve, hogy ezért tovább folytatják a kísérletezést.

Már önmagában az ökoműanyag utáni kutatással környezetbarát imázst szeretne építeni magának a dán cég. Fontos marketingcél a világ egyik legkörnyezettudatosabb országában.

Skandinávián kívül még alig néhány vásárló számára téma az építőjáték ökológiai mérlege. A legtöbb fogyasztó nem is sejti, milyen környezetterhelő az apró műanyagok gyártása. Azonban szakértők biztosak benne, hogy középtávon növekedni fog a vásárlók környezettudatossága.

Régi és új piacok, klasszikus és modern témák

A Legonál Kínát tartják a jövő legfontosabb piacának. A 200 millió gyerekre építenek, akik közül egyre több tartozik szülei jóvoltából a középosztályhoz. A meglévő 60 mellett idén további 80 márkabolt megnyitására készülnek és a piacra dobtak speciális, témájukban kifejezetten a kínai gyerkőcöknek szánt játékokat.

Keleti megoldás

Kína mellett komoly potenciált látnak Indiában és a Közel-Keletben. Nem akarják azonban a hagyományos piacokat, Európát és az USA-t sem elhanyagolni, hisz továbbra is az amerikaiak vásárolják a legtöbb dán építőkockát.

Tanulva a 2000-es évek elejének hibájából továbbra is központi helye lesz a termékpalettán a klasszikusoknak, a ’City’-nek, a ’Duplo’-nak és a ’Technic’-nek. Ugyanakkor bővülni akarnak a digitális világban. Az ’Augmented-Reality-App’ lehetővé teszi, hogy a kicsik és nagyobbak maguk fejlesszék a játékokat, a ’Lego Boost’ pedig a robotok világába vezeti be az építkezőket.

Mi is legózunk!

A nyiregyházi lego üzem

A Lego 1992 Magyarországon is termel. A kis műanyagok a nyíregyházi üzemben készülnek. Az 1250 dolgozó kezei közül évi 17 millió doboz játék kerül ki!

A cégnek világszerte dolgozó 18 ember közel 10%-a! Korábban jóval többen, 2100-an voltak, azonban a 2017-es leépítések a magyar üzemet is érintették. Pedig a nyíregyházi üzem jól megy, 2015 óta 29 milliárdról 33-ra nőtt az árbevétele.

A Lego a leépítés után is Szabolcs Szatmár Bereg megye legnagyobb munkáltatója maradt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás