Kezdőlap Kül-hon Máért/Diaszpóratanács - Egyhangú igen a zárónyilatkozatokra
No menu items!

Máért/Diaszpóratanács – Egyhangú igen a zárónyilatkozatokra

Egyhangúlag fogadta el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács is a zárónyilatkozatokat – a koronavírus-járvány miatt online – tartott fórumokon – közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a szintén online közvetített sajtótájékoztatón.

Semjén Zsolt kiemelte:

a magyar politikai életben példátlan módon teljes konszenzus mellett hagyták jóvá a tanácskozásokat lezáró dokumentumokat, azokra az összes határon túli magyar politikai párt és a magyarországi parlamenti pártok is igent mondtak.

A tanácskozás hangulatára is a konszenzuskeresés volt a jellemző – jelezte, hozzátéve: a két záródokumentumba az ellenzéki pártok javaslatait is beépítették.

Úgy fogalmazott: nem hiszi, hogy van a magyar politikának még olyan szegmense, ahol ilyen konszenzus van, mint a nemzetpolitikában.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tájékoztatóján kijelentette: “Magyarnak lenni a Kárpát-medencében hátrány helyett újra előny”.

A miniszterelnök-helyettes ugyanakkor megjegyezte: a Demokratikus Koalíció megkeresésük ellenére sem képviseltette magát az üléseken, immár “szokás szerint”.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy Romániában december 6-án parlamenti választásokat tartanak. Létfontosságú, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) minél erősebben képviselhesse a magyar érdekeket a bukaresti parlamentben – mondta, hozzátéve, ez akkor lehetséges, ha nemcsak a Romániában, hanem a román állampolgárságú, diaszpórában élő szavazópolgárok is rá voksolnak.

Azt kérte a nem Románia területén élő erdélyi magyar, de román állampolgársággal rendelkező szavazóktól, hogy román okmányaikkal – útlevéllel, személyi igazolvánnyal – vegyenek részt a választáson. Menjenek el a konzulátusra, nagykövetségre és adják le szavazatukat az RMDSZ-re! – biztatott.

Akkor fogja az RMDSZ a magyar értékeket, érdekeket hatékonyan képviselni, ha a szavazóbázis ott áll mögötte – jelentette ki Semjén Zsolt, aki hangsúlyozta: minden voksra szükség van.

A zárónyilatkozatokat Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára ismertette. A Máért által elfogadott dokumentumban, utalva a trianoni békediktátum százéves évfordulójára, úgy fogalmaznak: nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírta volna azt a száz évet, amely “mögöttünk, magyarok mögött áll. Bebizonyítottuk, hogy összenő, ami összetartozik: a magyar nemzet a szétszakítottság és a huszadik század minden megpróbáltatása ellenére megmaradt és cselekvőn őrzi összetartozásba vetett hitét” – áll a zárónyilatkozatban.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: Történelmi siker az elmúlt tíz év nemzetpolitikája, hiszen az elmúlt században nem volt olyan évtized, amikor ilyen töretlen lett volna a nemzetpolitika előmenetele.

Kitértek arra: az elmúlt tíz évben mindent megtettek, hogy a külhoni magyarok közjogilag is újra a magyar nemzet részévé válhassanak. A választójog megadásával a magyarság közösen dönt a nemzet sorsát érintő legfontosabb kérdésekben – idézte a dokumentumot az államtitkár.

A zárónyilatkozatban felhívták a figyelmet arra is, hogy fontos az erős magyar érdekképviselet. A következő megmérettetés a december 6-i romániai parlamenti választás.

Magyarnak lenni a Kárpát-medencében hátrány helyett újra előny, a magyar név megint méltóvá vált régi nagy híréhez – összegeztek, és arra buzdítottak minden magyart a Kárpát-medencében, hogy magyar nemzetiségét és magyar anyanyelvét a jövőre több országban is esedékes népszámlálás során “bátran és büszkén” vallja meg.

“A magyarság számára vesztes huszadik század után”, a huszonegyedik században a közép-európai népekkel együttműködve, “egy önbecsülését visszanyert, keresztény-nemzeti értékeit tisztelő és megőrző nemzet tagjaiként úgy határozunk, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz” – olvasható a dokumentumban.

A diaszpóratanács a zárónyilatkozatban azt hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben közös erővel újraegyesítették a magyar nemzetet. A kedvezményes honosítást kihasználva a diaszpóra polgárai is újra magyar állampolgárokká válthattak. A választójog megadásával pedig a diaszpóra magyarsága is részt tud venni a Magyarországot érintő legfontosabb döntések meghozatalában.

“A magyarság immáron világnemzet” – állapították meg, és kitértek arra is: a tanács tagjai aktívan kiállnak a Kárpát-medencei magyarság védelméért. Egyetlen magyar sincs egyedül, éljen akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában.

A zárónyilatkozat szerint a tanács elfogadta, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve legyen.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.