Régóta tudta a szakma, bár hivatalosan sokáig nem jelentették be, hogy az OTP-vezér, Csányi Sándor tulajdonában álló Bonafarm Zrt. vette meg a szentesi Hungerit Zrt.-t. Az ügyletet azonban igazán különlegessé a Hungerit tulajdonosa, Magyar József tette azzal, hogy búcsúzóul 420 millió forint jutalmat oszt szét a baromfifeldolgozó cég munkatársai között.
– Magyar úr! Gratulálni szeretnék! Nem azért, mert eladta a cégét. Egy olyan hibátlan vállalatot, mint a Hungerit, nem nagy kunszt eladni. Legfeljebb az ár a kérdés, (amivel kapcsolatban 16 milliárdot csiripelnek a madarak) de ez tudom, üzleti titok. Amiért gratulálni szeretnék, az, hogy a mai Magyarországon tudomásunk szerint nem volt még olyan, hogy egy milliárdos, vagy milliárdos cég tulajdonosa komoly összeget adna búcsúzóul a munkatársainak.
– Hát most lesz…
– És honnan jött az ötlet?
– Nem lehet ezt a munkát csinálni, csak közösen. Nekem ennyi embert segített ebben és én ezt viszonozni szeretném nekik.
– Az, hogy kivonul a cég operatív irányításából már korábbi beszélgetéseink idején is többször felvetődött. De azért aktív maradt. Képletesen szólva, most mennyire engedi el a Hungerit kezét?
– Felkértek, hogy maradjak az igazgatótanács elnöke, és mivel a harmadik gyermekemnek érzem a Hungeritet, ezt a feladatot elvállaltam.
Magyar József története (akinek vagyonát a TOP 100 kiadvány 2016-ban 8,8 milliárdra becsülte) klasszikus amerikai sikersztori is lehetne, ha nem Magyarországon zajlott volna. Na meg az is nagy különbség, hogy amíg Amerikában az is megszokott, hogy a sikeremberek olykor csődbe jutnak, majd miután leporolták zakójukat, mintha mi sem történt volna, lépnek vissza a siker útjára, amit a közvélemény elfogad és a bankok is támogatnak, Magyarországon egy ilyenre nem sok esély lenne. De – bár volt időszak, amikor a Hungerit is végveszélybe került – az alapító, aki legnagyobb sikerének azt tartja, hogy az évtizedek alatt közel 30 milliárd forintnyi beruházással – és megközelítőleg 20 milliárdnyi adót fizetve -, a semmiből építette fel az ország legnagyobb baromfiipari vállalatát, a munkahelyek megőrzését mindvégig célul tűzve, munkatársai segítségével mindkét nagyobb krízisből kivezette cégét.
Ahogy a fenti telefonbeszélgetésből is kiderül, ezt a közös munkát és szolidaritást köszöni most meg azzal, hogy búcsúzóul úgy oszt szét 420 millió forintot a munkatársai között (ami több, mint 1400 munkatársat érint), hogy abból mindenki részesedik. Még az is közel félhavi fizetésnyire számíthat, aki csak néhány hónapja van a cégnél, míg a többiek a Hungeritnél eltöltött évek arányában kapnak a pénzből.
Az, hogy a cégvezető mindig csapatban gondolkodott, jól mutatja, hogy még a legnehezebb időkben folytatott beszélgetéskor is azt hangoztatta: egy alapító tulajdonos számára a legrosszabb érzés az, ha a növekedés helyett a leépítést kell választani. Különösen akkor, ha erre egy olyan településen kerül sor, ahol az emberek személyesen is ismerik egymást.
A személyes ismeretség olyannyira igaz, hogy a cégvezető karrierje is a szentesi vállaltnál indult. Ott lett üzemvezetőből, főművezető, majd a rendszerváltásig, 1990. december 1-ig főmérnök, később az állami vállalat egy részéből hozta létre az akkor legkisebb hazai baromfifeldolgozót, a mai Hungeritet. Ezt követően még két másik, a profilhoz illeszkedő társaságot is alapított úgy, hogy mindhárom vállalkozás, folyamatosan nyereséges volt.
Az első krízis 2008-ban érte el a céget, amikor a globális válság mellett a Négy mancs állatvédő szervezet is támadta őket a – teljesen legális – libatömésbe kapaszkodva. Az már talán sosem derül ki, hogy a furcsa hadakozás mögött – amint azt sokan sejtették, vagy éppen állították – a konkurencia állt, vagy sem, de az biztos, hogy ezzel jelentős exportpiacokat és vele 3,2 milliárd forintot vesztett a cég.
Ezért sem volt mindegy, hogy Magyar József mindig a fontolva haladás híve volt és ekkor jött igazán jól, hogy a cégekből nem vették ki a korábbi évek nyereségét. Sőt a válság éveiben tulajdonosként a saját fizetését is csökkentette, amit a menedzsment tagjainál is megtettek azért, hogy a munkahelyeket képesek legyenek megőrizni. De így is szükség volt még 400 millió hitelre. A sorsfordító kölcsön megszerzésénél pedig ismét beigazolódott, hogy az üzleti életben mekkora szerepe van az évek, évtizedek alatt kiérdemelt, az eredményességen alapuló megbecsültségnek. A kritikus pillanatban ugyanis az Erste Bank akkori vezérigazgatója, Papp Edit a személyes bizalmon alapuló döntéssel garantálta a hitel kiutalását, ami a többi, a céget finanszírozó pénzintézetnél is megnyitotta a kapukat.
Így sikerült akkor egyenesbe állni. Olyannyira, hogy a közben a már 35 országba exportáló, Magyarország legnagyobb árbevételű baromfi-feldolgozójának számító Hungerit Zrt. a két évvel ezelőtti második krízist, a madárinfluenza miatti 8 milliárdos forgalomcsökkenést is zökkenőmentesen vészelte át. A Hungerit Zrt. 2017-ben már úgy ért el 38 milliárdos forgalmat és hozzá nyereséget, hogy Magyar József 2016-ban már átadta fiának a vezérigazgatói posztot, miközben továbbra is aktív szerepet vállalt a cég életében.
Azt, hogy a Hungerit végül mégis a Bonafarmhoz kerül, a 74 éves üzletember azzal magyarázza, hogy bár külföldi vevői jócskán akadtak, kétszeresen is „magyarként” nem akarta külföldi kézre juttatni az általa alapított céget. Ugyanakkor a versenyképesség megőrzéséhez hosszabb távon olyan, több tíz milliárdos fejlesztésekre van szükség, amelyek terhét már nem akarta utódaira hagyni.
