Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Megint adományokat gyűjt az Élelmiszermentő Központ
No menu items!

Megint adományokat gyűjt az Élelmiszermentő Központ

Az adventi és a húsvéti élelmiszer-adomány gyűjtési akció után a szeptemberi iskolakezdés alkalmával szervez újabb jótékonysági akciót az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.

Az élelmiszer-pazarlás növekvő, globális probléma az egész világon, miközben az élelmiszer értékes erőforrás. Magyarország Kormánya célként tűzte ki, hogy 2030-ra a háztartási élelmiszer-hulladék mennyisége csökkenjen. Az intézkedések célja, hogy minél több élelmiszert mentsenek meg és juttassanak el a rászorulóknak. Az Élelmiszermentő Központ is ezzel a feladattal kezdte meg működését.

Az Agrárminisztériummal közösen a mostani már a harmadik akció, melynek keretében szeptember 9-ig fogadja az Élelmiszermentő Központ magyarországi cégek felajánlásait. Felajánlást az [email protected] e-mail címen, vagy a +36 30 728 6220-as telefonszámon lehet tenni, ahol a cég munkatársai válaszolják meg a felajánlásokkal kapcsolatos kérdéseket.

A jótékonysági akció során főleg tartós élelmiszerek felajánlását várja az áruházláncoktól és vállalkozásoktól. A felajánlott termékekből csomagokat készítenek, amelyeket az Egyszülős Központ, Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány segítségével szeptember közepén juttatnak el a családoknak országszerte. „Az egyszülős családok 40%-a nehéz anyagi helyzetben él, a szeptember pedig – az iskolakezdés költségei miatt – kiemelten nagy terheket ró rájuk. Óriási segítséget jelent a családoknak ez a szeptemberi támogatás, nagyon örülünk, hogy részesei lehetünk a programnak.”– mondta Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője.

Az Élelmiszermentő Központ feladata az élelmiszerveszteség megelőzése és a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható, tartós élelmiszerek összegyűjtése, és elosztása karitatív szervezetnek. Tevékenységével és a mostanihoz hasonló társadalmi akcióival igyekszik felhívni a figyelmet az élelmiszerpazarlás elleni harc fontosságára.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...