Kezdőlap Fogyasztóvédelem Mérgező melamin. Tilos a bambuszos műanyagok forgalmazása
No menu items!

Mérgező melamin. Tilos a bambuszos műanyagok forgalmazása

Az Európai Unióban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyek műanyagot és bambuszt együttesen tartalmaznak – közölte a Nébih, amely a következő negyedévig biztosít türelmi időt.

Kiemelték, hogy a türelmi időt követően a Nébih fokozottan ellenőrzi és szankcionálja majd e termékek illegális árusítását.

A hatóság tájékoztatása szerint az utóbbi években egyre több olyan élelmiszerrel érintkező tárgyat forgalmaznak, amelyek műanyagból (általában melaminból), valamint bambusz vagy más “természetes alapú” anyag hozzáadásával készülnek. Példaként merőkanalakat, evőeszközöket, tányérokat, hordozható poharakat említettek.

Az EU-ban azért lesz tilos ezen termékek forgalmazása, mert az élelmiszerek és takarmányok gyorsriasztási rendszerében (RASFF) szinte mindennaposak a hozzájuk kapcsolódó bejelentések és hatósági intézkedések, ugyanis

a melamin és a formaldehid együttes kioldódása sok esetben jelentősen meghaladja a jogszabályban előírt határértéket.

A műanyag alkotóelemhez engedélyezetten hozzáadható anyagokról külön uniós jegyzék van, a bambusz azonban, több más növényi alapanyaghoz hasonlóan, ezen a listán nem szerepel. Ezért minden, műanyag és “nem listás” (növényi) összetevő keverékéből álló termék – az összetevők arányától függetlenül – jelenleg is illegálisan van a piacon.

A Nébih felhívja a magyarországi forgalmazók figyelmét, hogy az előírások betartása érdekében a kritikus termékeket haladéktalanul vonják ki a piacról.

A rendelkezés az Európai Unió teljes területén kötelező érvényű, ezért e termékek forgalmazását Magyarországon és minden más uniós tagállamban is be kell szüntetni – közölte a Nébih.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás