Kezdőlap Fogyasztóvédelem Nagy Márton vizsgálatot kezdeményezett a Ryanairrel szemben
No menu items!

Nagy Márton vizsgálatot kezdeményezett a Ryanairrel szemben

Nagy Márton. Fotó: MTI/Kovács Attila

A kormány számára elfogadhatatlan a Ryanair tisztességtelen jegyárusítási gyakorlata, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta.

A miniszter közleményében emlékeztetett arra, hogy a kormány a magyar családok védelme érdekében extraprofit-különadók kivetéséről döntött, más ágazatok között a légitársaságokra vonatkozóan is.

A kormány minden érintett számára világossá tette, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a különadók továbbhárítását a lakosságra. A kormány előre jelezte: minden egyes ilyen esetben alapos vizsgálatot fog lefolytatni, a káros gyakorlattal szemben szigorúan lép fel – olvasható a közleményben.

“A kormány elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra. Különösen visszás, hogy a korábban eladott jegyekre vonatkozóan a Ryanair már megkezdte ezt a gyakorlatát”

– írta a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton ezért fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta annak érdekében, hogy a kormányhivatal illetékes szervei a fogyasztóvédelmi jogkörüknél fogva alaposan vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását – áll a közleményben.

A miniszter indítványozta azt is, hogy a hatóság vizsgálja meg a Ryanair jegyárképzési gyakorlatát, hogy az minden európai normának és elvárásnak megfelel-e, főként annak ismeretében, hogy ilyen légitársaságokat terhelő adó Európa nagyon sok országában már régóta érvényben van.

A közlemény szerint a kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.

FRISSÍTÉS:

Nagy Márton bejelentése után Budapest Főváros Kormányhivatala azonnali fogyasztóvédelmi eljárást indított a Ryanairrel szemben.

Mint írták, azt vizsgálják, hogy a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e, megsértve a fogyasztóvédelmi jogszabályokat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás