Kezdőlap Autó Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark
No menu items!

Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark

A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát több mint hétszeres – közölte az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön a közösségi oldalán.

A tájékoztatás szerint a világoszöld hatósági jelzéssel közlekedő járműveken belül a hibridek rovására jelentősen megemelkedett a legtisztább kategória aránya. 2020 januárjában a teljes zöld rendszámos állomány mintegy 44 százalékát hajtotta kizárólag elektromos motor, mára részesedésük 57 százalék feletti.

A tisztán elektromos gépkocsikból az idei év eleje óta közel 7 ezer (6723) állt forgalomba Magyarországon. E járműveknek tehát 12 százaléka, majdnem minden nyolcadik gépkocsi 2024-ben jelent meg a hazai utakon.

A zöld rendszámos állomány bővülésében az elmúlt három hónap hozta minden idők legmagasabb adatait. A kizárólag elektromos járművek esetében 2024 márciusában 2 ezer darab feletti (2108) volt havi bővülés. Februárban a második legnagyobb, 1704 darabos volt a növekedés, az örökranglista bronzérmese pedig az idei április 1687 gépkocsival.

Az európai országok közül márciusban Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése.

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető – mutatott rá bejegyzésében a minisztérium. A hazai cégek járművenként akár 4 millió forint állami hozzájárulást kaphatnak tisztán elektromos személyautó vagy haszongépjármű beszerzéséhez. A pályázaton már több mint 3400 gépkocsi megvásárlásához igényeltek több mint 13 milliárd forint támogatást.

A jövő a zöldenergiáé: az elektromos járművek légszennyezés nélkül használhatók, csendesebbek a belső égésű motorral hajtottaknál, üzemeltetőik működési-karbantartási költségeket takaríthatnak meg. A támogatási lehetőség kiegyenlíti a hagyományos gépkocsik árelőnyét, ezzel járul hozzá a közlekedés zöldítéséhez, az e-mobilitás további térnyeréséhez – írták.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás