Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Nem csökken az szja, lecseng a lakásépítés áfakedvezménye
No menu items!

Nem csökken az szja, lecseng a lakásépítés áfakedvezménye

A kormány egyelőre nem számol szja további csökkentésével, a kedvezményes lakásáfát nem hosszabbítja  meg, a nemzeti valuta gyengülése pedig nem fenyegeti a lakosságot, és a költségvetés egyenlegét sem – vélekedett Varga Mihály pénzügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Úgy nyiltkozott, hogy mivel az infláció továbbra is 3 százalék alatti és az olaj ára sem kritikus, nem várható kormányzati beavatkozás.

Szerinte a nemzeti valuta gyengülése nem fenyegeti a lakosságot és a költségvetés egyenlegét. Ugyanakkor fontosnak tartotta elmondani, hogy a jegybank figyeli a folyamatokat és ha szükségessé válik, számíthat a kormány segítségére.

A miniszter a teljes foglalkoztatást, valamint a családtámogatások bővülését szorgalmazva fontosnak nevezte a közfoglalkoztatottak átsegítését a munkaerőpiacra, a kétgyermekes családok adókedvezményének emelését, az egészségügy és az oktatás többletfinanszírozását. Utóbbiakat szerinte az is indokolja a 2019-es költségvetésben, hogy a gazdaság csak javuló állami szolgáltatások mellett erősödhet.

Közölte: a személyi jövedelemadó további csökkentésével egyelőre nem számol a kormány, de nem veti el végleg az egyszámjegyű kulcsot. Nem hosszabbodik a lakásépítés 2019-ig tartó áfakedvezménye sem. Ezt azzal indokolta, hogy az intézkedés átmeneti időszakra szólt, és a kormány nem is tett felelőtlen ígéreteket ennek ellenkezőjére. A kedvezményt sokan ingatlanbefektetésekhez vették igénybe, pedig az intézkedésnek nem ez és nem is az ingatlanok drágítása, hanem az otthonteremtés volt a célja, ezért inkább az otthonteremtési támogatások bővítése várható jövőre – mondta.

Varga Mihály szerint a cafeteriaszabályok egyszerűsítését a munkaadók is régóta sürgetik, a kormány pedig úgy szeretné átalakítani a rendszert, hogy az minél jobban segítse a gazdaság fejlődését. Hangsúlyozta, hogy a legjobb hatás a szálláshelyek, a vendéglátás és a szabadidős tevékenységek igénybevételétől várható, ugyanakkor az új szabályokkal nem szűkülhetnek a munkavállalói kedvezmények és nem nőhetnek a munkavállalók terhei.

A pénzügyminiszter elutasította az uniós agrár- és kohéziós alapok csökkentését és hátrányosnak nevezte Közép-Európa számára a tervezett elosztási arányokat. Közölte, hogy a kormány szükség esetén az uniós források új elosztásának vétójára is hajlandó, de abban bízik, hogy erre nem lesz szükség, mivel az Európai Bizottság javaslatát más tagállamok is elutasítják.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.