Kezdőlap Világgazdaság Németország. A vártnál kisebbet zuhant a GDP tavaly
No menu items!

Németország. A vártnál kisebbet zuhant a GDP tavaly

Németországban tíz éve tartó gazdasági növekedésnek vetett véget a koronavírus, tavaly a hazai össztermék (GDP) 5 százalékkal csökkent – közölte a német statisztikai hivatal. Az elemzők minimálisan nagyobb, 5,1 százalékos visszaeséssel számoltak.

Az Európai Unió legnagyobb gazdasága 2019-ban 0,6 százalékkal nőtt, a GDP-növekedés mértéke alig az egyharmadát tette ki a 2018-ban regisztrált 1,5 százaléknak és alig az ötödét a 2017-es 2,5 százaléknak.

A koronavírus-járvány következtében a német gazdaság a második világháború óta a legmélyebb válságba jutott, a GDP 9,8 százalékkal csökkent a tavalyi második negyedévben az előző három hónaphoz képest. A harmadik negyedévben a GDP már 8,5 százalékkal nőtt negyedéves szinten.

Előzetes számítások szerint tavaly a lakossági fogyasztás 6 százalékkal esett, az export mintegy 10 százalékkal, az import pedig 8,6 százalékkal csökkent, az ipari termelés 9,7 százalékkal, a szolgáltatási ágazat teljesítménye pedig 11,3 százalékkal zsugorodott. Eközben az állami kiadások 3,4 százalékkal nőttek, az építőipari beruházások pedig 1,5 százalékkal emelkedtek.

Az államháztartás nyolc év többlet után a tavalyi évet mínuszban zárta. A szövetségi kormánynál, a tartományoknál, a társadalombiztosítási alapoknál és az önkormányzatoknál 158,2 milliárd euró deficit keletkezett, ami a GDP 4,8 százaléka. Egy évvel korábban 1,5 százaléknyi GDP-arányos többlet alakult ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,