Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország - hangulatindex: javulás helyett romlás
No menu items!

Németország – hangulatindex: javulás helyett romlás

A várt növekedés helyett csökkent a ZEW gazdaságkutató intézet júniusi német gazdasági hangulatindexe a májusban elért 21 éves csúcsról. A felmérés alapján azonban ezzel együtt is lendületes fellendülésre lehet számítani a következő hat hónapban Németországban.

A német gazdasági hangulatindex (ESI) 79,8 pontra csökkent a májusban elért 84,4 pontos 21 éves csúcsról. A piac növekedésre, 86,0 pontra számított júniusra vonatkozóan.

A felmérésbe bevont mintegy háromszáz intézményes befektetőnek az aktuális németországi helyzetről alkotott véleménye viszont számottevő mértékben javult, a vonatkozó mutatószám a májusi mínusz 40,1 pontról mínusz 9,1 pontra emelkedett júniusban.

Folytatódik a gazdasági fellendülés” – állapította meg a felmérés eredményéről adott összefoglalójában Achim Wambach, a ZEW elnöke. Rámutatott, hogy a következő hat hónapra vonatkozó várakozásokat tükröző ESI hangulatindex júniusi értéke az előző havihoz képest bekövetkezett csökkenéssel együtt is rendkívül magasnak számít.

Achim Wambach

Hozzátette: maga a csökkenés is leginkább annak tulajdonítható, hogy az aktuális helyzet megítélése javult, és már visszatért a krízis előtti, 2019 augusztusi szintre. Összességében tehát a pénzügyi szakértők erőteljes konjunkturális fellendülésre számítanak a következő hat hónapban – állapította meg a ZEW elnöke.

Hasonló következtetésre jutott a felmérés az euróövezeti kilátásokkal kapcsolatban is:
Romlottak ugyan a pénzügyi szakértők konjunkturális várakozásai az euróövezetre vonatkozóan, a júniusi ESI 81,3 pontra csökkent a májusi 84,0 pontról, az aktuális helyzet megítélése viszont visszatért a krízis előtti szintre, a mutató értéke 27,0 ponttal mínusz 24,4 pontra emelkedett a májusi mínusz 51,4 pontról.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás