Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Németország. Rontotta GDP-várakozását a kormány
No menu items!

Németország. Rontotta GDP-várakozását a kormány

Lefelé módosította a német gazdaság 2020-as növekedésére adott előrejelzését a német szövetségi kormány: a korábban várt 1,5 százalék helyett 1 százalékkal bővülhet jövőre.

A 2019-re adott 0,5 százalékos GDP-növekedési előrejelzésen nem változtattak.

Peter Altmaier

Peter Altmaier gazdasági miniszter a prognózis berlini bemutatóján hangsúlyozta, hogy a világgazdasági körülmények romlása ugyan visszafogja a német gazdaságot, de nincsenek közelgő válságra utaló jelek, és minden arra mutat, hogy a 2009-ben kezdődött növekedés nem áll le.

A Brexit ügyében elért megállapodással kapcsolatban hozzátette: “feltűnt a fény az alagút végén”, és a rendezett Brexit csökkentheti a gazdaság lendületét korlátozó bizonytalanságot.

A kormány arra számít, hogy jövőre ismét élénkül majd a nemzetközi kereskedelem, ami javítja az exportra termelő ágazatok helyzetét, az pedig önmagában 0,3-0,4 százalékot hozzátesz a GDP-hez, hogy több munkanap lesz, mint az idén.

Stabilizáló hatása van, hogy a belgazdasági konjunktúra változatlanul erős, a foglalkoztatottság és a jövedelmek továbbra is emelkednek, az építőipar teljes kapacitással dolgozik és az állami beruházások bővülnek – fejtette ki a miniszter.

Az előrejelzés szerint a német gazdaság exportja a tavalyi 2,1 százalék után az idén csupán 1 százalékkal, jövőre viszont már 2 százalékkal nő. Az import növekedésének mértéke a tavalyi 3,6 százalékról az idén 2,6 százalékra süllyed, jövőre 3,3 százalék lehet.

A 83 millió lakosú országban a munkaviszonyban állók száma a tavalyi 44,9 millióról az idén 45,2 millióra, 2020-ban várhatóan 45,4 millióra emelkedik. A fogyasztói árak növekedése mérsékelt maradhat, az idén 1,5 százalékos, jövőre 1,6 százalékos lehet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...