Kezdőlap Turizmus Netrisk: a síelők többsége Ausztriába utazott
No menu items!

Netrisk: a síelők többsége Ausztriába utazott

Magas-Tátra Fotó: Bódi Ágnes

A síeléshez 2023. november vége és 2024. január eleje között utasbiztosítást kötő turisták 66 százaléka Ausztriát választotta, Szlovákia részesedése 14, míg Lengyelországé 7 százalékos – derül ki a Netrisk legfrissebb összeállításából.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint az átlagos biztosítási díj meghaladja a 10 ezer forintot. A síeléshez 2023. november vége és 2024. január eleje között utasbiztosítást kötő turisták 2, illetve 3 százaléka Szlovéniát és Olaszországot választotta. Az érintettek az idei szezonban eddig átlagosan 5 napra kötöttek utasbiztosítást. A legtöbben az utazás előtt 1 nappal kötötték meg a biztosításukat.

A Netrisk kutatásából kiderült az is, hogy hova utaztak azok, akik nem  síterepet választottak célpontnak. Ebben az összevetésben is Ausztria vezet, 20 százalékos aránnyal. Utána Románia következik 13 százalékkal. Szinte holtversenyben végzett a harmadik helyen Olaszország, Lengyelország, Spanyolország és Németország 10-10 százalékos részesedéssel. Ezek az utazók azonban a síelőknél hosszabb időszakot töltöttek külföldön, átlagosan majdnem 8 napot.

Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója elmondta: bármilyen külföldi utazás esetén érdemes biztosítást kötni, de különösen igaz ez, ha síelésről van szó. A síterepeken történt baleseteknél az esetleges hegyi, akár helikopteres mentés, azonnali orvosi ellátás ugyanis igen költséges dolog, több millió forintba is kerülhet. Ehhez képest az utasbiztosítás költsége elenyésző – jegyezte meg.

Az utasbiztosítások között mind a díjakban, mind a kapcsolódó szolgáltatásokban van különbség, ezért érdemes körültekintően választani. Ha valaki autóval utazik külföldre – akár síelni, akár csak városlátogatásra -, érdemes assistance-szolgáltatással kombinált utasbiztosítást kötni – hívta fel a figyelmet a Netrisk.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás