Kezdőlap Cégvilág Nyíregyháza - Ötmilliárdos tőkealap kisvállalkozásoknak
No menu items!

Nyíregyháza – Ötmilliárdos tőkealap kisvállalkozásoknak

Öt milliárd forint keretösszeggel kisvállalkozások számára indít alapot Nyíregyházán az MFB Invest Zrt. A Városi Tőkealap olyan fejlesztésekhez nyújt tőkét, amelyek az üzleti megtérülésen túl elősegítik a település és vonzáskörzetének, a megye fejlődését.

A Városi Tőkelapok sorában negyedikként, a debreceni, a székesfehérvári és a kaposvári Alap után az MFB Invest – Közgyűlése döntését követően – indult, ötmilliárd forint jegyzett tőkével. A 12 éves futamidejű tőkealap tervezett átlagos befektetési mérete 300 millió forint, és  iparágtól függetlenül nyitott a kkv-k számára, de az MFB Invest elsősorban a régióban tradicionális feldolgozóipar – azon belül is a gumi- és műanyag termék gyártás – valamint a kereskedelmi- és építőipari szektorokból számít a tőke finanszírozás által növekedni kívánó vállalkozásokra.

A tőkejuttatás jelenthet tőkeemelést már meglévő vállalkozásban, de lehetőséget ad közös vállalkozás alapítására, illetve részesedés vásárlására is.  Az Alap a célvállalkozásokban kizárólag kisebbségi részesedést szerez, de nem zárja ki tagi hitel vagy kölcsön nyújtását sem.

Nyíregyháza vezetője és az MFB képviselője is nyilatkozott a városi tévének a részletekről

Az Alap kezelését a FOCUS-VENTURES Tőkealap-kezelő Zrt., az MFB Invest 100%-os tulajdonában lévő alapkezelő végzi. A Társaság vállalja az Alappal kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátását (projektek elemzése, előkészítése döntéshozatalra), biztosítja a támogatási szabályoknak való megfelelést, valamint ellátja a megvalósult projektek monitorozását egészen az exitig.

A megfelelő társaságok kiválasztását helyi szakemberek és az MFB Invest stratégiai partnere Nyíregyháza Város Önkormányzata és Nyíregyházi Ipari Park Kft. segítik. Ezáltal teljes mértékben érvényesül a helyi gazdasági élet szereplőinek érdeke, hely- és szakismerete.

Az Alappal kapcsolatos egyedi befektetési döntéseket 50 millió Ft összeg alatt az Alapkezelő vezérigazgatója, azt meghaladó összeg esetén az Alapkezelő Igazgatósága hozza meg, egy háromtagú Befektetési Bizottság ajánlása alapján. Ez utóbbi két tagját Nyíregyháza Város Önkormányzata delegálhatja, a harmadik tagot pedig az MFB Invest Zrt.

 A tőkealapból Magyarországon bejegyzett, döntően Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű, elsősorban érett szakaszban lévő (nem start-up), megfelelő üzleti tervvel és múlttal, innovatív, növekedési potenciállal rendelkező, a projektet Magyarországon megvalósítani kívánó vállalkozások finanszírozhatók.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás