Kezdőlap Cégvilág Nyolcszáz dolgozót bocsát el az Electrolux Jászberényben
No menu items!

Nyolcszáz dolgozót bocsát el az Electrolux Jászberényben

A porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét külső partnerekhez szervezi át az Electrolux Jászberényből. A 2020-ban kezdődő szervezetátalakítás mintegy nyolcszáz dolgozót érint.

Az Electrolux Group bejelentette azt is, hogy csaknem 100 millió eurós befektetést tervez a nyíregyházi hűtőgépgyárában 2020 és 2023 között. Ez a legnagyobb volumenű Electrolux-beruházás Magyarországon, mióta a cég 1991-ben megkezdte működését az országban – tették hozzá.

Gönczy Sándor

Gönczy Sándor, az Electrolux Lehel Kft. ügyvezető igazgatója, aki egyben az Electrolux európai alelnöke elmondta: tudják, hogy a jászberényi átszervezés sok dolgozójuk számára nehéz helyzetet teremt.

“Büszkék vagyunk kollégáink tapasztalatára és az elért eredményeikre, és minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az érintett munkatársainkat támogassuk”- fogalmazott.

A dolgozói érdekképviseletet már tájékoztatták terveikről, s velük együttműködve tisztességes és méltányos szociális megállapodás kialakításán dolgoznak – tette hozzá Gönczy Sándor.

Az átszervezés tervét a vállalat helyi üzemi tanácsával is egyezteti az Electrolux Lehel Kft. vezetősége – közölték. Továbbá az Electrolux felveszi a kapcsolatot a helyi munkaügyi hivatallal, hogy az érintett dolgozók munkaerőpiacon történő elhelyezkedésére tervet dolgozzon ki.

A kölcsönzött munkavállalók szerződését a mindenkori piaci igények figyelembevételével vizsgálják felül. Az üzleti átszervezésnek semmilyen hatása nincs az Electrolux-termékek kiszállítására, valamint a cég ügyfeleire és fogyasztóira – tették hozzá.

Várhatóan nyolccszáz dolgozót érint majd az átszervezés. Illusztráció: MTI

Az Electrolux Group hűtőgépgyártó üzemei a jövőben a felső kategóriás, szabadonálló hűtő-, fagyasztó-, és alulfagyasztós kombi hűtőgépek, valamint a beépíthető termékek gyártására fókuszálnak, melyekre növekvő kereslet van az európai piacon.

A jászberényi és a nyíregyházi üzem is fontos szerepet játszik majd a felső kategóriás termékek gyártásában.

Ezzel egyidőben az Electrolux egyes hűtőgépek gyártását – mint például a fagyasztóládákét és a felülfagyasztós termékekét – 2020-tól megszünteti, és az ezt helyettesítő új termékek gyártását külső partnerekkel együttműködve oldja meg.

A nyíregyházi beruházás összegét az Ipar 4.0 szabványoknak megfelelő digitális, ipari automatizációs és robot technológiák beszerzésére és alkalmazására fordítják. Az üzemben nagyrészt intelligens, okos berendezések készülnek majd.

Az Electrolux évente több mint 60 millió háztartási  és professzionális készüléket értékesít több mint 150 országban. Az Electrolux csoport forgalma 2018-ban 12,4 milliárd euró volt, alkalmazottainak száma 54 ezer.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.