Kezdőlap Edukáció Okosan a Pénzzel - pályázat
No menu items!

Okosan a Pénzzel – pályázat

A pénzügyi tudatosság erősítésére pályázatot írnak ki pénzügyi fogyasztóvédelemmel foglalkozó non-profit szervezeteknek 40 millió forint kerettel – jelentette be Balogh László, a Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkár szerdán az “Okosan a Pénzzel” konferencián, Budapesten.

A helyettes államtitkár kiemelte, Magyarországon számos olyan nonprofit szervezet működik, amelyek már bizonyították, hogy pénzügyi információval, tanácsadással a lakosság széles körét el tudják érni, és hitelesen végzik tevékenységüket.

Balogh László felidézte, hogy a magyar kormány a lakossági pénzügyi tudatosságot előmozdító hétéves nemzeti stratégiát 2017 decemberében fogadta el.

A helyettes államtitkár a non-profit szervezeteknek tartott konferencián ismertette, hogy a 2023-ig tartó terv célja a köznevelési rendszeren belül a pénzügyi ismeretek terjesztése, a háztartások pénzügyi stressztűrő képességének erősítése, a körültekintő pénzügyi döntéseket támogató infrastruktúra kialakítása, az öngondoskodási szemlélet elterjesztése, a pénzügyi alapszolgáltatásokhoz való hozzáférés erősítése, a készpénzkímélő fizetési eszközök használatának ösztönzése, a körültekintő hitelfelvétel elősegítése.

Felmérések szerint Magyarországon a pénzügyi tudatosság bár javul, de

még mindig gyenge pont a tervezés. Tipikus hiba, hogy a lakosság pénzügyi döntés előtt kevésbé van tisztában a mérlegelendő kockázattal, illetve lehetőségekkel.

A pénzügyi tudatosság erősödése a makrogazdaságra is kedvezően hat, például a jelzálog hitelfelvételnél a kockázat és a lehetőség megfelelő mérlegelése esetén jelentős összeget lehet megtakarítani a futamidő alatt, ami a családoknál marad, és fogyasztásbővülést hozhat – mutatott rá.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a Pénzügyminisztérium, a Pénziránytű Alapítvány és a MasterCard kártyatársaság közösen 15 középiskolában kísérleti programot indított a pénzügyi tudatosság erősítésére. Ennek keretében egyebek közt lehetőséget teremtettek az érintett iskolában a szülők és diákok számára az elektronikus fizetésre.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készült Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Elindult a négyüléses felvonó is, csodás síélmény várja a családokat a Mátrában

Az év utolsó napjaira végérvényesen elindult a hazai síszezon: családi és tanulópályák, öt felvonó, köztük a négyüléses panorámalift várja a síelőket szilveszterkor, a téli szünet utolsó napjain lámpafényes esti síelés is lesz a Mátraszentistváni Síparkban.

Gyengült a forint szerda reggelre

Gyengült a forint szerda reggelre a kedd esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint az idén összességében erősödött a főbb devizákkal szemben.

Újabb családi adócsökkentések lépnek életbe január 1-jétől

Jó hír a gyermekes családoknak, hogy január 1-jétől újabb nagy családi adócsökkentések lépnek életbe, vagyis újabb 50 százalékkal emelkedik a családi adókedvezmény és adómentességet kapnak a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák.
Hirdetés

Hírek

Így készült Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Elindult a négyüléses felvonó is, csodás síélmény várja a családokat a Mátrában

Az év utolsó napjaira végérvényesen elindult a hazai síszezon: családi és tanulópályák, öt felvonó, köztük a négyüléses panorámalift várja a síelőket szilveszterkor, a téli szünet utolsó napjain lámpafényes esti síelés is lesz a Mátraszentistváni Síparkban.

Újabb családi adócsökkentések lépnek életbe január 1-jétől

Jó hír a gyermekes családoknak, hogy január 1-jétől újabb nagy családi adócsökkentések lépnek életbe, vagyis újabb 50 százalékkal emelkedik a családi adókedvezmény és adómentességet kapnak a 40 év alatti kétgyermekes édesanyák.

Kedden délután nyílhat meg a forgalom előtt az M30-as autópálya eddig lezárt szakasza

Miután megérkezett a 2 milliárd forint értékű bankgarancia, már nincs akadálya annak, hogy december 30-án 18 órától megnyissák a forgalom részére az M30-as eddig lezárt szakaszát.

Ilyen volt 2025 a pénzügyekben: itt az év végi összegzés

2025-ben egymást követték a lakosságot érintő pénzügyi döntések: új,...

Hazai pezsgőpiac – a tavalyinál gyengébb keresletet várnak az év végén

Hazánkban évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgő készül, aminek a jelentős része a magyar piacon kel el.

Miénk itt a tér! – Hat kiemelt forgalmú budapesti téren már szolgálatba álltak a térgondnokok

Az eddigi tapasztalatok és a lakossági visszajelzések alapján igény van a térgondnokok munkájára, már lehet érzékelni ezeken a tereken a fokozatos változást, a járókelők is jobban figyelnek a köztisztaságra

Ez biztos fájt – 2025-ben 29 vállalkozással szemben több mint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki

Augusztusban újabb eljárások indultak a világ legnagyobb online szálláshely-foglalási platformjaival, a Booking.com-mal és az Airbnb-vel szemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás