Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
No menu items!

Ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában

Mégis épülhet BMW-gyár Debrecenben. azüzlet.hu

Idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában, ami hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a BMW vezetőivel folytatott egyeztetését követően, hogy a német autóipari vállalat debreceni üzemének területén az összes szükséges épület megépült, és a gépek is megérkeztek, így minden akadály elhárult az elől, hogy az ősz folyamán a cég most először megkezdhesse a sorozatgyártását egy tisztán elektromos platformra épülő modelljének- írta az MTI.

“Az egész BMW fókusza most minden túlzás nélkül Debrecenen van, hiszen a debreceni gyár sikere kritikus fontosságú az egész vállalatcsoport sikeressége szempontjából ebben a forradalmi autóipari időszakban, amikor gyakorlatilag minden arról szól, hogy az elektromos autózásra hogyan, milyen gyorsan tudnak átállni az egyes vállalatok” – szögezte le, miután Milan Nedeljkoviccsal, a cég igazgatótanácsának gyártásért felelős tagjával és Hans-Peter Kemser debreceni gyárigazgatóval tárgyalt. “Tehát idén ősszel a sorozatgyártás megindul a BMW debreceni gyárában. Ez természetesen egy hatalmas lökést fog adni a magyar gazdaságnak, és hatalmas lökést ad Debrecennek és a térségnek” – húzta alá.

Ennek kapcsán kitért a régió oktatási intézményeinek megújulására is, mondván, hogy “ott a világ szeme” a Debreceni Egyetemen és a helyi szakképzésen is, hogy a BMW számára a megfelelő munkaerőt biztosítani tudják-közölte az MTI.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy a német vállalat már több mint kétezer embert foglalkoztat Magyarországon, és ahogy fut fel a termelés, az alkalmazotti létszám is úgy fog növekedni.

A magyar kormány minden vállalását teljesítette, mindazok az infrastrukturális fejlesztések az energiaellátás, a közlekedés terén, amelyek szükségesek voltak a gyár beindításához, elvégzésre kerültek” – emelte ki.

Majd hozzátette, hogy ami folyamatban van még, az egy konténerterminál fejlesztése, de az szeptemberre az is készen lesz. Továbbá megjegyezte, hogy a debreceni repülőtérre is nagyobb forgalom fog hárulni várhatóan.

A miniszter tájékoztatása szerint érintették a nemzetközi környezetet is, és megállapították, hogy az Európai Unió számos olyan döntést hozott a közelmúltban, amelyek rombolták a kontinens autóiparának versenyképességét.

Erre példaként említette a kínai elektromos autóiparral szemben kivetett vámokat, amelyek az európai gyártóknak is komoly nehézségeket, problémákat okoztak.

“Ezért Magyarország támogatja az autógyártó vállalatoknak azt a kezdeményezését, amely az Európai Bíróság előtt támadja meg az Európai Bizottságnak ezen vámkivetésekről szóló döntését”. Magyarország és a BMW az elkövetkezendő időszakban is szorosan együttműködik minden olyan kérdésben, amelyek az európai autóipar versenyképességét érintik, hiszen Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, így a magyar gazdaság teljesítményét is nagymértékben meghatározza az autóipar teljesítménye” – összegzett.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...