Hirdetés
Kezdőlap Autó Euro NCAP törésteszt - Öt csillag a VW ID. 4-nek
No menu items!

Euro NCAP törésteszt – Öt csillag a VW ID. 4-nek

Volkswagen ID.4 1ST

Figyelemreméltóan teljesített a VW ID.4 a tekintélyes Euro NCAP (European New Car Assessment Programme) biztonsági tesztjén. A Volkswagen márka első kompakt SUV modelljét, amelynek műszaki alapja az innovatív Moduláris elektromos platform (MEB), a legjobb minősítéssel díjazták.

A vizsgáztatók minden kritérium esetében – a felnőtt és gyerekutasok, illetve a sérülésveszélynek kitett közlekedők megóvása, valamint a vezetéstámogató rendszerek terén – jó értékelést adtak az ID.4 modellnek.

A felnőtt utasok védelmének értékelése többek között frontális és oldalirányú ütközések, valamint az ostorcsapás-jellegű mozgások okozta traumák tesztjeire épül. Ezen ütközési vizsgálatok, illetve a gyors és biztonságos mentést és kiszabadítást szolgáló biztonsági megoldások értékelése alapján az ID.4 vezető és a felnőtt utasok vonatkozásában a maximálisan elérhető pontok 93 százalékát szerezte meg. A gyerekutasok esetében ez az eredmény 89 százalékra adódott.

Utóbbi értékelés három fontos szemponton alapul: a gyermekbiztonsági rendszerek frontális vagy oldalirányú ütközés során nyújtott védelme mellett a különböző méretű gyermekülések beépítésének lehetőségei, illetve a jármű által a gyerekek biztonságos szállításához kínált felszerelések álltak a középpontban.

Az ID.4 Németországban a szériafelszereltség részeként kínálja a Car2X technológiát

A bennülők védelme mellett az Euro NCAP azt is vizsgálja, milyen hatékonyan védik egy esetleges ütközés esetén az Automatikus vészfék-rendszerek (Automatic Emergency Braking; AEB) a sérülésveszélynek kitett közlekedési résztvevőket, így például a gyalogosokat és kerékpárosokat. A tesztelők a szériafelszereltséghez tartozó további vezetéstámogató rendszerekre is nagy hangsúlyt fektettek.

Pozitívum, hogy a Sávtartás-asszisztens (Lane Assist) és a Vészfékasszisztens (Front Assist) az ID.4 mindegyik felszereltségi változatában az alapfelszereltség részeként áll rendelkezésre. Az ID.4 esetében egy úgynevezett Középső légzsákot (Center Airbag) is találunk az első ülések között, amely például oldalirányú ütközés esetén csökkentheti – vagy legjobb esetben megelőzheti – a vezető és az első utas esetleges fejkontaktusát.

A Car2X egy olyan technológiai megoldás, amely minden, Németországban kiszállított ID.4 modellben megtalálható. Ez lehetővé teszi, hogy pWLAN-on (nyilvános vezeték nélküli hálózaton) keresztül a jármű információt cseréljen a többi járművel és a közlekedési infrastruktúra elemeivel a helyben tapasztalt veszélyekről. Az Euro NCAP már 2020. márciusában elismerte a Car2X veszélyjelző funkciót és az úttörő felszereltséget az Advanced Award kitüntetéssel díjazta.

Opcionálisan a Volkswagen számos további vezetéstámogató rendszert kínál, amely az adott rendszer korlátai között még tovább növeli a jármű nyújtotta kényelmet.

Az elérhető pontok 85 százalékát megszerezve a Volkswagen tisztán elektromos SUV modellje nagyszerűen teljesített a biztonsági asszisztensek kategóriájában is. A gyalogos és kerékpáros védelem terén pedig a pontok 76 százalékát gyűjtötte be.

Ötcsillagos értékelésével az ID.4 folytatja a Volkswagen Euro NCAP sikersorozatát, amelyben legutóbb a kompakt ID.3 érte el a legmagasabb minősítést 2020. októberében. Az egyes tesztekkel kapcsolatos részletek nyilvánosan is elérhetők a www.euroncap.com oldalon.

A tesztről készült videó:

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...