Kezdőlap Autó Palkovics: a cégeknek a technológia, a munkavállalóknak a tudás ad új lehetőséget
No menu items!

Palkovics: a cégeknek a technológia, a munkavállalóknak a tudás ad új lehetőséget

Az idei év első nyolc hónapjában 6,3 százalékkal nőtt a magyarországi járműgyártás termelése; ehhez a teljesítményhez elengedhetetlen a korszerű tudással rendelkező szakemberek munkája, ezért “a legfontosabb feladatunk, hogy minél több tehetséges fiatalt tereljünk a szakképzés irányába” – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Mercedes Benz Academy átadásán Kecskeméten. 

A miniszter kiemelte: ma már minden harmadik, szakképzésben érintett diák részt vesz valamilyen duális képzésben, cél, hogy ez az arány is tovább növekedjen. Mert ami a cégeknek a technológia, az a munkavállalóknak a tudás – hangsúlyozta.

Palkovics László emlékeztetett arra, 2012-ben megkezdődött a szakképzési rendszer, 2014-ben pedig a felsőoktatási rendszer átalakítása. Mindkét átszervezés egyik legfontosabb szempontja az volt, hogy közel hozza az iskolát a munkaerőpiaci igényekhez.

A miniszter szerint jó döntésnek bizonyult a német mintájú duális képzés magyarországi bevezetése. Ma a felsőoktatási képzésben közel kétezer duális hallgató vesz részt, és több mint százezer diák tanul a duális szakképzési rendszerben. A vállalati partnerként résztvevő cégek száma pedig már meghaladja a hétszázat.

Palkovics László hangsúlyozta, a jövőbeni cél, hogy minden magyar fiatal úgy kerüljön ki az iskolarendszerből, hogy az alapkompetenciákon túl rendelkezzen olyan készségekkel, kompetenciákkal, amelyek segítségével megállja a helyét a 4. ipari forradalom átalakuló munkaköreiben is. Ehhez olyan partnerekre van szükség, mint a Mercedes-Benz, ahol ezt a képzést a kezdetektől komolyan veszik – fogalmazott.

Christian Wolff, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a megnyitón kiemelte, a gyár úttörő szerepet vállalt a duális képzési rendszer bevezetésében Kecskeméten.
Elmondta, hogy 2011-ben három szakkal, az idei tanévtől pedig már hat szakmával indult el a szakképzés, az országban elsőként indított főiskolai duális képzés pedig öt szakra bővült. A 2018-as tanévben összesen 188 szakiskolai tanuló kezdte meg tanulmányait a Mercedes-Benz duális szakképzéseiben, míg a főiskolai szinten 62 hallgató.

Az ügyvezető megfogalmazása szerint olyan utánpótlásra tudnak majd támaszkodni, amelyik jobban fel lesz készülve az aktív munkahelyi életre.

A Mercedes-Benz Academy Kecskemét az autógyár telephelyén épült fel, 8 ezer négyzetméteres területéből 6 ezer négyzetmétert egy modern felszerelésekkel berendezett oktatócsarnok foglal el. Emellett irodák, oktatótermek és 120 fő befogadására alkalmas multifunkcionális tér is várja a hallgatókat és diákokat. Az oktatási központ szakközépiskolás diákoknak, főiskolai és egyetemi hallgatóknak, jelenlegi és leendő Mercedes-Benz dolgozóknak biztosít helyet a gyakorlatorientált képzésre.

A több mint 3 milliárd forintos beruházást a magyar állam 622 millió forinttal támogatta.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár jelenleg mintegy 4 ezer munkatársat foglalkoztat, tavaly több mint 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő.
A Mercedes-Benz Cars 2018-ban megkezdte a már meglévő mellett egy új autógyár építését is Kecskeméten. A beruházás egymilliárd euróból, mintegy 320 milliárd forintból valósul meg, több mint 2500 új munkahelyet teremtve. Az új gyárban a termelés a tervek szerint 2020-ban indul el.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.