Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Potápi: folytatódó nemzetpolitikai programok
No menu items!

Potápi: folytatódó nemzetpolitikai programok

Potápi Árpád János. Kép forrása: Potápi Árpád János/Facebook

Az elmúlt tizenkét évben megkezdett nemzetpolitika folytatását ígérte a biztonság és minőség jegyében Potápi Árpád János az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta, a stratégiai célokat továbbra sem adják fel.

Potápi Árpád János kiemelte: a magyar nemzet és az ország határai immár 102 éve nem esnek egybe, ezért a magyar kormánynak cselekednie és a határon túli magyarokról is gondoskodnia kell.

Rámutatott: 2022-ben elindították a cselekvő nemzet éve programot, középpontban az eredmények megőrzése, a közös cselekvés állt. Jövőre olyan tematikus évet szeretnének meghirdetni, ami a közösségépítést és a békét helyezi a központba – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy folytatódott az egységes nemzet építése, immár közjogilag is újra egységes a magyarság. Mostanra több mint 1 millió 150 ezren kapták vissza az állampolgárságot - jelezte.

Mint mondta: a határon túli magyarság áprilisban egyértelműen kinyilvánította, hogy a jelenlegi magyar kormányban bízik, 94 százalékuk a Fidesz-KDNP-re szavazott a választáson.

Újjáépítették a közösségeket, Vajdaságban, Erdélyben, Felvidéken, Muravidéken és a diaszpórában is erős intézményrendszert alakítottak ki.

Idén is folyamatos volt a működési támogatás, folytatódtak a felújítások. Eddig kilencszáz óvoda, bölcsőde építését és felújítását zárták le.

Az oktatási-nevelési támogatást egységesítették, a támogatás 225 ezer külhoni diákhoz juthatott el. Megerősítette, 2023-ban nagyságrendekkel nő a juttatás összege.

Újra meghirdették a Határtalanul programot is, és számos kulturális program megvalósítását támogatták – sorolta.

123 diaszpóra és szórványszervezet munkáját segítik a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor programok keretében. Új ösztöndíj-programot is hirdetnek a diaszpóra fiataljainak magyarországi felsőoktatási tanulmányaikat támogatandó.

2015 óta több jelentős gazdaságfejlesztési program indult: több mint 60 ezer vállalkozónak közel 201 milliárd forintnyi fejlesztési forrást nyújtottak. Ez több mint 390 milliárd forintos beruházást eredményezett a Kárpát-medencében.

Párhuzamosan zajlik a családok támogatása is – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ők alkotják a nemzet közösségeit, ezért nagyon fontos, hogy a családok megerősítésében közösen gondolkodjanak. Eddig 42 ezer külhoni család igényelte az anyasági támogatást, a babakötvényt 38 ezren kérték, és húszezer babacsomagot adták át.

Megerősítették a politikai intézményrendszert is, és az idei évben személyes jelenlét mellett megtartották a MÁÉRT és a diaszpóra tanács üléseit.

Kiálltak egységesen Kárpátaljáért, folytatódott a kárpátaljai szociális program, amelynek keretében 8200 személynek biztosítottak támogatást.

Ugyanakkor továbbra is atrocitásoknak van kitéve az ottani magyarság, ezek közül kiemelte a munkácsi turul szobor ledöntését októberben. Ez a lépés felháborító, elfogadhatatlan és méltánytalan azokkal szemben, akik a belső ukrán menekülteket befogadták. A lépés Magyarország megsértését is jelenti – jegyezte meg és kitért az ukrajnai menekültek széleskörű támogatására. Megjegyezte: felső vezetői szinten még egy köszönöm sem hangzott el ezért a segítségnyújtásért.

Molnár Zsolt (MSZP) alelnök arról beszélt, a magyar kormány talán a kelleténél toleránsabb volt ezügyben, és lát még tartalékot a diplomáciai lépések sorában. Kijelentette: ilyet nem lehet csinálni, ez egy rendkívül udvariatlan és bárdolatlan megoldás volt.

Pánczél Károly (Fidesz) többi között a Petőfi-évre hívta fel a figyelmet, ezen keresztül is el lehet érni jövőre a magyar közösségeket – mondta.

Az államtitkár a 2011-ben létrejött Bethlen Gábor Alap tavalyi működését összefoglaló beszámolóról elmondta: 2021-ben eredetileg 33,6 milliárd forint volt az alap előirányzata, ami az év során pótlólagos forrásokkal bővült több mint 61 milliárdra.

Ebből a forrásból 52,4 milliárd forintnyi nemzetpolitikai célú támogatást ítéltek meg, amiből 740 támogatási kérelem jutott forráshoz.

2911 pályázat megvalósításához nyújtottak pénzügyi forrást, és ebből biztosítottak támogatást a nemzeti jelentőségű intézményeknek, a Szülőföldön magyarul programnak, valamint a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak is, amelynek negyedik ütemét zárják hamarosan. Az alap forrásaiból finanszírozzák a Határtalanul! programot, a Kárpát-medencei testvértelepülési programot, valamint a kárpátaljai szociális csomagot. Ide tartozik a Magyarság Háza és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet támogatása is – jelezte.

Az államtitkár értékelése szerint a BGA a tavalyi évben is jól végezte munkáját és biztos hátteret nyújtott a magyar nemzetpolitika számára. Minden különösebb nehézség nélkül folytatták az előző években végzett tevékenységüket – hangsúlyozta.

Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alap vezérigazgatója hozzátette: nemzetiségi és egyházi célú támogatásokat is biztosítanak, és az alap finanszírozza a külügyi tárca csángó programját is.

A források 15 százalékát jogszabályi alapon, 80 százalékát egyedi kérelem alapján ítélték oda, 5 százalék pályázati juttatás volt.

Beszámolt arról, hogy a nyílt pályázati rendszert átalakították tavaly, s működési-fejlesztési és program támogatási pályázatot hirdettek meg.

Kitért arra is, hogy a MÁÉRT és az alap bizottsága 82 intézményt és 12 programot minősített nemzeti jelentőségűnek 2021-ben. Szintén az alapból kapja a támogatást a Rákóczi Szövetség – jelezte.

A beszámolót a bizottság egyhangúlag támogatta, kilenc igen szavazattal.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...