Hirdetés
Kezdőlap Kül-hon Potápi: megjelentek a testvértelepülési és a diaszpórának szóló pályázat eredményei
No menu items!

Potápi: megjelentek a testvértelepülési és a diaszpórának szóló pályázat eredményei

Potápi Árpád János

Megjelentek a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által márciusban kiírt testvértelepülési és diaszpóra pályázat eredményei, a két pályázat keretében összesen egymilliárd forinttal támogatja a kormány a külhoni és anyaországi települések közötti kapcsolatok erősítését, valamint a diaszpórában élő magyar közösségeket – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár felidézte: 2024 az együttműködő nemzet éve a nemzetpolitikában. Ennek jegyében hirdette meg márciusban a Nemzetpolitikai Államtitkárság idei nyílt pályázati kiírásait.

Kiemelte: az 500 millió Ft keretösszeggel meghirdetett Testvértelepülési programok és együttműködések támogatása című pályázati kiírásra magyarországi helyi (települési és vármegyei) önkormányzatok nyújthattak be pályázatot olyan projektek megvalósítására, amely valamely külhoni településsel ápolt testvérkapcsolat erősítését szolgálja vagy új testvértelepülési kapcsolat létrehozására irányul. Kiemelte: a pályázat célja a Magyarország és a Kárpát-medence magyarakta települései közötti kapcsolatok erősítése volt.

Az államtitkár úgy fogalmazott: a felhívás iránt rendkívül nagy volt az érdekelődés, összesen 454 pályázat érkezett, amelyből 263 nyert támogatást. Az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 500 000 forinttól 2 000 000 forintig terjed. Hozzátette: öröm látni, hogy az államtitkárság 2015-ben elindított testvértelepülési programjának köszönhetően az elmúlt évek során 1154 testvértelepülési kapcsolatot jött létre vagy erősödött meg a magyarországi és külhoni települések között.

Potápi Árpád János felidézte: szintén 500 millió Ft keretösszeggel hirdették meg március elején a diaszpórában működő magyar szervezetek és hétvégi magyar iskolák működésének, fejlesztéseinek, eszközbeszerzéseinek, valamint programjainak és rendezvényeinek támogatását célzó pályázatot. A céljuk ezzel a Kárpát-medencén kívül, a világon szétszórtságban élő magyar közösségek boldogulásának elősegítése, valamint az anyaországgal ápolt kapcsolataik erősítése volt.

Kiemelte: örömteli hír, hogy a beérkezett pályázatok 97,59 %-át támogatni tudták, így összesen 202 diaszpóra pályázat részesült támogatásban. Az elnyerhető összeg egy-egy pályázó esetében 500 000 forint és 5 000 000 forint között mozog.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: az elmúlt évek során meghirdetett nemzetpolitikai pályázatoknak és egyéb nemzetpolitikai programoknak köszönhetően jelentősen megerősödtek a magyar közösségek szerte a világon. Hozzátette: a külhoni magyarság a jövőben is számíthat a magyar kormány támogatására.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.