Hirdetés
Kezdőlap Agrár

Agrár

Enyhül a szárazság, a Dunántúl biztosan fellélegezhet

További csapadék a hétvégén fordulhat elő, a mennyisége egyelőre bizonytalan. Szeles lesz az idő, keddtől minden nap élénk, többször erős szélre van kilátás, de szerdán és vasárnap viharos széllökésekre is számítani kell. 

A klímaváltozás is okozhatta a poloskainváziót

A globális kereskedelem is okolható az elmúlt hetek poloskainváziójáért a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint.

Mérgező dísztökök

A tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető, a dekorációs célra szánt dísztökök toxikus vegyületeket tartalmaznak, ezért fogyasztásuk már kis mennyiségben is komoly, kellemetlen tüneteket okoznak: gyomorgörcsöt, hányást, hasmenést, kiszáradást.

Egyetlen cég büszkélkedhet a GMO mentességet bizonyító védjeggyel

Mindösszesen egyetlen magyar cég használja a GMO mentességet bizonyító védjegyet, amelyet több mint fél éve vezetett be Fazekas Sándor, akkori agrárminiszter. Európában nem kötelező feltüntetni, ha génmódosított takarmánnyal táplált állatok húsát tartalmazó élelmiszereket tesznek a polcokra - itthon sem. A GMO mentességet garantáló védjegy nyújthatna tájékoztatást.

Megvalósult rémálom a GMO „Frankenstein” méh

Akadnak kutatók, akik nem a méhekre veszélyes vegyszerek visszaszorításán, hanem a vegyszerálló méhek előállításán dolgoznak. A The Guardian szerzője egy fajta GMO méh előállítását sikerre vivő bázison is járt Németországban. A Helyi méhészek Frankenstein méhként emlegetik a génmanipulálással létrehozott szuper teremtményeket. Lehet, hogy az ember a legveszélyesebb a méhkolóniára?

Robotok látják el a marhákat Kocson

Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.

Maffiaszerű bűncselekmény. Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését kérte a legfőbb ügyész

Indítványozta Simonka György (Fidesz) országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-vel. A mentelmi jog felfüggesztése esetén tudják kihallgatni gyanúsítottként a politikust.

Agrártámogatás. Már kifizethetők az előlegek

Október 16-tól fizethetők ki az uniós és a magyar költségvetésből az agrártámogatási előlegek a legfrissebb Magyar Közlönyben található agrárminiszteri rendelet szerint.

FruitVeB: Az augusztusi meleg jót is tett meg ártott is

Néhány zöldségfélét, köztük a paprikaféléket és a zöldborsót ugyan károsította a hosszú aszályos időjárás, a csemegekukoricának ugyanakkor jót tett a meleg, rekordtermés várható.

Kampány indul a mézfogyasztás növelése érdekében

Országos kampány indul a belföldi mézfogyasztás ösztönzésére, ami az évente megtermelt 20 ezer tonnából jelenleg csupán 7 ezer tonna, egy főre számítva mintegy 70 dekagramm - mondta Nagy István agrárminiszter.

A magyar kivi- és fügetermesztést is támogatni szeretné a mezőgazdasági tárca

Az Agrárminisztérium lehetőséget lát a kivi és a füge magyarországi termesztésében, ezért kezdeményezi a mezőgazdasági támogatás kiterjesztését ezekre a terményekre az Európai Bizottságnál (EB) - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára Becsehelyen.

Nébih: az uniós riasztások töredéke érintett magyar terméket

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerében (RASFF) közzétett csaknem négyezer bejelentés kevesebb mint 0,7 százaléka érintett magyar előállítású terméket 2017-ben

Az EU beismerte a gazemberséget, az is nagy dolog – reagált az agrárminiszter

Becsapták a térségünkben élő fogyasztókat. A vétkes cégek megnevezésétől mindenki óvakodik. A magyar agrárminiszter azonban a részeredménynek is örül.

Becsapták a magyar fogyasztókat, csak a csomagolás ugyanaz – az EU tovább tétovázik?

A kelet-európai vásárló ugyanolyan márkanév alatt, ugyanolyan csomagolásban, nem ugyanolyan összetevőkből készült élelmiszert kap, mint nyugati társa az EU-ban.

A Greenyard mintegy 30 ezer tonna gyorsfagyasztott zöldséget hívott vissza

A nagy valószínűséggel haláleseteket is okozó szennyezett fagyasztott termékek előállítója összesen mintegy 29,1 ezer tonna fagyasztott zöldséget és zöldségkeveréket hívott vissza a forgalomból. Mint...

Az agrártárca büdzséje 12 milliárd forinttal bővül

Jövőre 12 milliárd forinttal bővül az Agrárminisztérium költségvetése az ideihez képest - mondta Nagy István agrárminiszter az M1 aktuális csatornán pénteken. Ismertetése szerint a tárca...

A génmódosított növények sem érnek az égig: az USA-ban is jön a szabályozás

Már az USA-ban is kötelező lesz a génmódosított növények és élelmiszerek (GMO-k) megjelölése. Az új helyzet tovább segítheti a fogyasztók tisztánlátását. Magyarországot védzáradék védi

GMO mentes – hirdeti a védjegy

A GMO mentességet igazoló védjegyet  2018-április 4-én mutatta be az agrárminiszter. Az új védjegyet a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a géntechnológiai módosításoktól (GMO) mentes magyar élelmiszerek megkülönböztetésére hozta létre - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a sajtótájékoztatón.
Hirdetés

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...