A november 1-jén hatályba lépett kormányrendelet a versenyszféra munkáltatóit feljogosítja arra, hogy a munkavégzés feltételeként előírják a koronavírus elleni védőoltás felvételét a munkavállalók számára, ha ezt szükségesnek látják az ott dolgozók biztonsága érdekében. Azoknál a szervezeteknél, ahol az állam a munkáltató, a védőoltás kötelező felvételét jogszabály már elő is írta.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított októberi értéke 53,1 pont volt. A válaszadók az előző hónaphoz képest hetedik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be, két hónapos szűkülő trendet megszakítva - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság.
Az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő végleges nyilvános vételi ajánlatot tett a Kartonpack Nyrt. részvényeire 2 534,82 forinton - közölte a papíripari cég.
Jövő júliusban indul a termelés a gyulai Airbus-gyárban, amely teljes kapacitással valószínűleg csak 4-5 év múlva fog működni. A cég Romániában nem toboroz munkaerőt - mondta az Airbus Helicopters Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A Budapesti Értéktőzsdén, a prémium kategóriában jegyzett Masterplast Nyrt. megvette a Németországban működő üzeme további 50 százalékát, így 100 százalékban a tulajdonába került - közölte a társaság.
Növekvő optimizmussal tekintenek a jövőbe a világ legnagyobb vállalatainak vezérigazgatói: 60 százalékuk a járvány okozta bizonytalanság elhúzódása ellenére bízik a világgazdaság és saját cége fellendülésében a következő három évben.
Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió december 17-ig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek - hívta fel a figyelmet az EY tanácsadó cég.
Elindult a vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program, amelyre 2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Megegyezett a jövő évi 9 százalékos béremelés részleteiről a Magyar Posta vezetése és a két legnagyobb postai szakszervezet. A béremelésen túl a minimum 15 éves munkaviszonnyal rendelkezők egyszeri bérjellegű kifizetést is kapnak.
Végleges szerződést kötött a tel-avivi tőzsdén jegyzett Space-Communication Ltd.-vel (SpaceCom) a társaság 51 százalékos részvénycsomagjának megszerzésére a Hungaro DigiTel Kft., amely a 4iG Nyrt. 75 százalékos és az Antenna Hungária Zrt. 25 százalékos tulajdonában van.
Javuló üzleti adatokról számolt be féléves eredményjelentésében a Tesco. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat tájékoztatója szerint a cég nyereségessége javult a közép-európai térségben is.
Harmincmilliárd forintos keretösszeggel újraindul a Zöld Nemzeti Bajnokok program - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Szatymazon.
„Debrecen és a Debreceni Ipari Park már az ezredfordulótól kezdve tudatosan készült arra, hogy a nyugati, köztük a német befektetők számára ideális beruházási célponttá...
A jó munkához jó szerszám kell – tartja az ősi igazság, amit a német cég, a RÖHM GmbH munkadarab és szerszám befogásra készült precíziós termékeinek, tokmányainak sikere is visszaigazol. Alker József, a RÖHM Hungária Kft. ügyvezetője szerint nem véletlen, hogy a cég kapcsolata Magyarországgal már több évtizedre tekint vissza.
“Ez a TÜV, megjelenését, eszközparkját, laborkapacitását tekintve már nem az a TÜV, mint ami egy éve volt” – vezet körbe a cég új, XXI. századi Gizella körúti új központjában Novák Miklós ügyvezető igazgató. Hozzátéve: a minőségbiztosítás egyik etalonjának számító német TÜV Rheinland magyar leányvállalatának munkatársai olyan magasszintű szakmai tudással rendelkeznek, ami már globális szinten is lehetővé teszi a magyar tudásexportot Budapestről.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke 52,1 pont volt szeptemberben. S bár ez alacsonyabb az augusztusi 55,6 pontnál, a válaszadók hatodik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be.
Véglegesen új tulajdonosa van a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochody-nak. A vállalat a legnagyobb repülőgépgyártó Csehországban.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Közeledik az adatszolgáltatási határidő a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) alá tartozó gyártók, illetve első belföldi forgalomba hozók számára.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek