Kezdőlap Cégvilág

Cégvilág

2021 – Sziget Fesztivál nem, gourmék fesztiválja igen. Interjú Kádár Tamás főszervezővel

Ez egész év szinte biztos, hogy elveszett a hazai fesztiválpiac számára – fejtette ki Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerinte a brit újranyitási modell az, amit követni kellene, mert az pontosan meghatározza a menetrendet.  Az Utazó magazinnak adott interjújában a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. vezetője beszélt a világsztárok turnészokásairól és tarifáiról, a fesztiválpiac hazai sajátosságairól és elmondta: a Gourmet Fesztivált, már csak az üzenet értéke miatt is szeretné megrendezni a társaság.

Megújult a Vali. Személyre szabott segítség a cégeknek – pár kattintással

A megújult Vállalkozói információs portálon (Vali) a vállalkozások pár kattintással személyre szabottan megtalálhatják a rendelkezésükre álló állami támogatásokat, fejlesztési lehetőségeket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Tavaly csökkent a csődök száma – idén fordulhat a trend

Magyarországon a globális átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal csökkent a csődök száma 2020-ban, idén viszont a tavalyinál több csőd várható - áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében.

Bosch beruházás Vecsésen – Regionális központ épül 6 milliárdért

Regionális szolgáltatóközpontot hoz létre Vecsésen a Bosch, Magyarország legnagyobb ipari vállalata; a 6 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 2,1 milliárd forint támogatást biztosít, a fejlesztéssel 225 új munkahely jön létre - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Kercsmár András: van kész sikerrecept, csak a magyar franchise törvény hiányzik

Moszkvában tanult, később a magyarországi McDonald’s első Strait Partnere lett. Kercsmár András szerint egy olyan, pénzügyileg forrásszegény országban, mint Magyarország, jobban ki kellene használni a franchise rendszerben rejlő dinamikus növekedési lehetőségeket. Ehhez azonban először a franchise törvényre is szükség lenne.

Bizakodók a kisvállalkozások – még derűsebbek a közepesek

A járvány ellenére egyre bizakodóbban tekintenek a kis- és közepes vállalkozások (kkv) a következő egy évre - közölte a K&H az első negyedéves kutatásaira hivatkozva.

Kamatmentes gyorskölcsön – fiatalabb és nonprofit cégeknek is

Immár azok a 2019-ben alapított cégek is igényelhetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, amelyek az alapítás évében pozitív üzemi eredményt értek el - közölte a Magyar Fejlesztési Bank.

Vétó. Az állam nem engedélyezi a magyar Aegon eladását

A magyar állam nem engedélyezi az osztrák VIG biztosító társaságnak az Aegon magyarországi érdekeltéségeinek átvételét - jelentette be a Vienna Insurance Group AG.

Jön a falusi vállalkozás-újraindítási program – 25 milliárd pályázható

Még tavasszal indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Beszerzésimenedzser-index: enyhe csökkenés márciusban

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 48,7 pontra csökkent a februári 49,0-ről - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

Vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és az állam

MOL-Új Európa Alapítvány néven új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre a Mol és a magyar állam.

Vezérigazgatót cserélt a Generali Alapkezelő

Varga Róbertet, a Generali Biztosító pénzügyi és elszámolási területének korábbi vezetőjét nevezték ki a Generali Alapkezelő vezérigazgatójának.

Online konferencia, interaktív megoldással. Nem csak járvány idején fontos az üzleti biztonság

Vlajk Ádám megelőzte korát, legalább hat évvel. Mára azonban elemi erővel utolérték az igények. Az Onlinekonferencia.hu tulajdonosa szerint az üzleti életben a pandémia után sem 'mennek ki a divatból' az online események.

MNB-kötvényprogram. Kibocsátást tervez a Richter

Akvizíciós képességeinek javítása érdekében a Richter Gedeon Nyrt. felülvizsgálja külső finanszírozási lehetőségeit, az ügyvezetés kötvénykibocsátást fontolgat a Növekedési kötvényprogramban - közölte a társaság.

Self storage. Önkiszolgáló mini raktárak segítik a lakásfelújítást, a költözést

A lakásfelújításhoz adott hárommilliós állami támogatás új lendületet adhat a kis alapterületű, önkiszolgáló raktározás, a self storage üzletágnak – állítja Forgács Krisztián, a legnagyobb szereplőnek számító, zöld üzemelésbe váltott Euro Mini Storage Hungária kft. ügyvezetője.

Elemzés. Generációváltás, cégfelvásárlás, cégsorsok – a szakember szemével

A magyar M&A (Mergers and Acquisitions – cégegyesítés, cégfelvásárlás) piaca ugyan nemzetközi összehasonlításban nem nagy, de a covid ellenére is enyhén növekvő pályát mutat. Ebben nagy szerepe van, hogy magunk mögött hagytuk azt az időszakot, amikor a megszokottól eltérő pénzügypolitika miatt Magyarország nem volt népszerű a külföldi befektetők körében – fejti ki Nagy Kálmán a Concorde MB Partners ügyvezető partnere.

Új vezérigazgató a Budapest Airport élén

Március végén Chris Dinsdale váltja a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztján Rolf Schnitzlert - közölte a cég.

Százmilliárd forint hitelt vett fel az MVM

Az MVM Energetika Zrt. 100 milliárd forint keretösszegű hitel-megállapodást írt alá egy három hazai bankból álló konzorciummal.

Végleg bezárja ózdi gyárát a Johnson Electric

Az európai gyártókapacitásának átalakítása miatt a Johnson Electric bezárja az ózdi, csaknem 800 embert alkalmazó autóipari alkatrészgyárát.

A 4iG megvásárolhatja a DIGI magyarországi vállalatcsoportját

Előzetes megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS konzorcium tulajdonában lévő DIGI Csoport magyar érdekeltségeinek a megvásárlásáról - közölte a 4iG.

Friss

Innovatív eljárásokat vezetnek be a daganatos betegek kezelésében az SZTE-n

Szegeden egyre több és több betegnél alkalmazzák az eljárást. A cél, hogy az SZTE országos központtá váljon az innovatív intervenciós onkológiai kezelések terén.

Audiovizuális fesztivállal nyílik meg újra a Zene Háza 360 fokos vetítőterme

A DOME_RELOAD program részeként az elmúlt év legnépszerűbb alkotásaiból összeállított „Best of Dome” válogatásprogramból is választhatnak a látogatók.

Fókuszban az átveendő áram ára – kormánybiztosi találkozó Pozsonyban

A kétoldalú tárgyalások célja, hogy mielőbb közös nevezőre jussunk a többi között a Duna vízhozamának megosztásában és energetikai kérdésekben is.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Hírek

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.