Több mint ötször annyi egyéni vállalkozás szüneteltette a tevékenységét májusig, mint a korábbi évek azonos időszakában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal összesítéséből.
Róna Andrea lesz a Hunguest Hotels Zrt. új vezérigazgatója. A szállodaüzemeltetésben jelentős tapasztalatokkal rendelkező szakember június 22-től veszi át a szállodalánc irányítását.
A Kartonpack Dobozipari Nyrt. nem tette közzé határidőben a 2019-es pénzügyi évről készített éves jelentését, ezért a Magyar Nemzeti Bank annak közzétételéig felfüggesztette a társaság részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.
Az e-kereskedők az első negyedévben mintegy 9,9 millió belföldi rendelést teljesítettek bruttó 149,6 milliárd forint értékben, ami a rendelések számában 15,9 százalékos, értékében pedig 21,4 százalékos bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest - áll a GKI Digital gyorsjelentésében.
Májustól Takács István a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója. A közel harmincéves szakmai múlttal rendelkező menedzser a Glencore magyarországi cégcsoportjához tartozó Pannon Növényolajgyártó Kft.-től érkezett.
Áprilisban a válaszadók az előző hónaphoz képest is kedvezőtlen folyamatokról számoltak be, de a beszerzésimenedzser-index 33,6 pontra nőtt a márciusi 28,5 pontról - közölte a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A Mol visszatartja teljes 2019-es adózott nyereségét, hogy osztalékként később fizesse ki, ha a részvényesek is úgy döntenek - tájékoztatott a vállalat.
A gazdasági verseny a járvány idején is fontos tényező, ebben a nehéz időszakban azonban néhány eszközt másként kell alkalmazni – mondta a Gazdasági Versenyhivatal új elnöke AzÜzlet.hu-nak adott exkluzív interjújában. A most hivatalba lépett Rigó Csaba Balázs a magyar cégek versenyképessége érdekében fontos feladatának tartja a hazai szabályozás versenybarátabbá alakítását, nemzetközi szerepvállalást is tervez, miközben belevágott hivatalának átalakításába is.
Két mentőprogrammal és egy tőkealap felállításával segíti a járványhelyzet miatt nehézségekkel küszködő startupokat, valamint kis- és középvállalkozásokat a Hiventures. Az alapkezelő célja, hogy ne külföldi befektetők vásárolják fel a bajba jutott cégeket.
A Tungsram nem bocsát el dolgozókat a koronavírus-járvány miatt, cserébe viszont a menedzsment fizetését 25 százalékkal csökkenti, a szellemi dolgozók béremelését elhalasztja és rövidített munkaidőt vezet be.
A vállalatok fele az árbevétel legalább 30 százalékos csökkenését tapasztalta márciusban a koronavírus-járvány hatására, ugyanakkor a cégek 80 százaléka nem emelt árakat, és nem is tervez áremelést - derül ki a Magyar Nemzeti Bank felméréséből.
A koronavírus-járvány miatt bajba jutott, fizetési nehézséggel küzdő vállalkozások adókönnyítést és adómérséklést is kérhetnek. Mindkét esetben bármelyik adófajtára, legfeljebb ötmillió forintos tartozásig - közölte az adóügyekért felelős államtitkár.
Gödön - ahol a kormány az első különleges gazdasági övezetet kijelöli - a Samsung hamarosan fejleszti üzemét, és 2700 új dolgozót vesz fel - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára.
Rövidebb idő alatt utalja ki a visszajáró áfát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel segítve a cégek likviditását. Az intézkedés már a ma benyújtott áfabevallásokban visszakért összegekre is érvényes - közölte Izer Norbert.
Újabb tíz vállalat csatlakozott az ELITE programhoz, a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében megvalósuló, globálisan több mint 1500 céget jegyző képzéssorozathoz.
További kedvezményekről döntött a kormány, arról is határozott a kabinet, hogy a vírusjárvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bármely adó mérséklésére is igényt tarthatnak - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter.
A vállalkozások április 15-től pályázhatnak a kutatás-fejlesztési bértámogatásra, április 16-tól pedig az általános munkahelyvédelmi bértámogatásra - mondta el Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Szigorított egészségvédelmi intézkedések bevezetését követően az Opel Szentgotthárd készen áll a termelés újraindítására - közölte Kaszás Zoltán, a motorgyár sajtószóvivője.
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek