Az Accent Hotels kiemelkedő eredményt ért el a vizsgált területen, melynek köszönhetően a vállalat lett 2024-ben a „Legvonzóbb munkaadó” HORECA kategóriában.
Családi vagyonkezelési szolgáltatást indított az Apelso Trust bizalmi vagyonkezelő. A társaság által kezelt vagyon a Dialóg Alapkezelő megvételével mintegy 234 milliárd forinttal, 250 milliárd forintra emelkedett.
Az idén a szabad cash-flow megközelítőleg 120 milliárd forintot ér el a Magyar Telekom célkitűzései szerint, az előző évi 86,8 milliárd forintot követően.
A döntés meghozatalában óriási segítség a Bécsi Gazdasági Kamara telephely-szolgáltatása, amelynek keretében a jövendőbeli bérlők számára konkurenciaanalízist és vásárlóerő-becslést is végeznek.
A célgépek lényege az, hogy termelési nehézség, volumennövelési szándék vagy egy termék módosításának szükségessége esetén a termelő megbízást ad a gépgyártónak, aki a kihívásra létrehoz egy olyan gépet, ami rövid időn belül beilleszthető a termelésbe, költséghatékony és megtérülő.
A vállalkozások bizonytalanságára utal, hogy a 2024. januári adatfelvétel alapján készült első negyedéves konjunktúramutató plusz 13 pontra csökkent a 2023. októberi plusz 21 pontról - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI).
A vállalatcsoport nem konszolidált forgalma 2022-ben meghaladta a 80 milliárd forintot, a norvégiai leányvállalaté pedig megközelítette a 20 milliárdot.
A GINOP Plusz vállalkozásfejlesztést szolgáló prioritása keretében az NGM a lehető legrövidebb időn belül ki fogja írni a pályázatokat a mikro-, kis- és középvállalkozások számára.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke február 1-jével Tass Enikőt nevezte ki víziközmű-szolgáltatásért és hulladékgazdálkodásért felelős elnökhelyettesnek.
A kereskedelemben, a szolgáltatószektorban, de az ipar más részein is lassan elengedhetetlenné válik, hogy a vásárló kártyával tudja kiegyenlíteni a végösszeget.
Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.
z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.
Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek