Augusztus 14-ig mintegy 7,5 millió számla érkezett az adóhivatalhoz, és több mint 272 ezren regisztráltak az online számlarendszerbe. Az új szisztémával az egyszerűsítés és az adminisztrációcsökkentés mellett eredményesebbé válhat a csalások felderítése is, jelentősen csökkenhet az adóelkerülés mértéke.
Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mert egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt.
Az Egyesült Államokban a vártnál szerényebb az ipari termelés mértéke, júliusban elsősorban a bányaipari és a közüzemi termelés csökkenése miatt maradt el a mutató az előre számított növekedési ütemtől.
Hatályban marad a orosz és krími politikai-gazdasági vezetőkre vonatkozó beutazási, valamint szállítási tilalom. A német világvállalatok ellenzik a szankciókat. Sokan meg is szegik a tilalmat - szisztematikusan.
Az eddigi cafeteria juttatásokból a legtöbb megszűnik az év végén, az adótörvény-módosítások kihirdetése után egyre többen gondolkoznak azon, mit lehet megmenteni. Az idén még megvalósítható juttatásokról, az 2019-ben megmaradó lehetőségekről kérdeztük Király Ágnest, a Top Cafeteria vezetőjét, okleveles adószakértőt.
Júniusban a kivitel euróban számolt értéke 8,9, a behozatalé 8,4 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. A külkereskedelmi mérlegtöbblet két éve először ismét...
A Magyar Telekom átlag feletti teljesítményt ért el a magyar piacon az év első felében, a növekedés minden szegmensben stabil - mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.
A külföldön dolgozó ukránok az év első öt hónapjában 30 százalékkal több pénzt küldtek haza, mint tavaly, ugyanennyi idő alatt: 12 millióan próbálnak szerencsét rövidebb hosszabb ideig más országokban, sokan Lengyelországban találnak megélhetést.
A cégek 11 százaléka módosította a béremelésben részesített dolgozók munkakörét, és ugyancsak 11 százaléka mérsékelte a dolgozók egyéb juttatásait, például a cafeteriát.
Az Európai Unió blokkoló rendeletének frissített változatával megtiltja az európai cégek számára, hogy eleget tegyenek az Irán elleni amerikai szankcióknak.
Az amerikai PepsiCo Inc. 3,2 milliárd dollárért, azaz több mint 900 milliárd forintért vásárolja meg az otthoni szódagépeket gyártó izraeli SodaStream International céget.
Egyszerűsített, megduplázta a hátralék törlesztési idejét, felemelte az autómatikusan járó kedvezmény értékhatátárát a NAV. Igaz csak 2018 januárjától, de könnyebség lesz a bajba jutott magánszemélyeknek és az áfatartozó kissebb vállalkozásoknak is a törlesztés.
Fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított a magyar hátterű Wizz Air légitársasággal szemben a fővárosi kormányhivatal "utasok tucatjainak nyaralását tönkre tevő ", tisztességtelen gyakorlata miatt. Mint emlékezetes, versenytársa,...
Az ír fapados légitársaság svéd pilótái sztrájk mellett döntöttek, mert állításuk szerint a Ryanair nyolc hónapja szóba sem áll velük. Közben kiderült, a vezérigazgató, Michael O’Leary lemond éves bónuszáról a járattörlések miatt, de ez csak olaj volt a tűzre.
Az Értékbox Kft nagy valószínűséggel a már korábban jegybanki tiltással és 128 millió forint bírsággal sújtott Széfbank Kft. tevékenységét folytatja, a Magyar Nemzeti Bank jogosulatlan széfszolgáltatás gyanúja miatt piacfelügyeleti eljárást indított, és azonnali hatállyal megtiltotta a szolgáltatás végzését.
A Csányi-csoport felvásárolhatja a Hungerit Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Zrt-t., a GVH hozzájárult a tranzakcióhoz, mert az nem jár káros versenyhatásokkal. A cég 2017 nyeresége mintegy 2 millárd forint volt, a vételárról pedig 16 milliárdos becslések láttak napvilágot.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.
a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek