A legfrissebb felmérés szerint az egy évvel ezelőttihez képest érzékelhetően derűlátóbban kezdik a britek az új évet. Elsősorban azért, mert csökkenni látszik a Brexit folyamatát kísérő bizonytalanság.
Az észak-koreai vezető arra figyelmeztette a Koreai Munkapárt vezetőit, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van. Egyúttal azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.
A tíz évvel ezelőtti, recesszióval kísért pénzügyi válság óta nem jelent meg olyan kevés új vállalati részvény a Londoni Értéktőzsdén (LSE), mint az idén.
„A ’Green Deal’ legalább annyira szól a munkahelyteremtésről és a fenntartható gazdasági növekedésről, mint a klímavédelemről” – tartja az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen. A Német Iparszövetség elnöke szerint viszont „méreg a hosszútávú beruházásoknak”.
Az év végére nem szerzett elegendő lendületet a német gazdaság ahhoz, hogy ne negyedéves GDP-csökkenéssel zárja a negyedik negyedévet. Jövő tavasszal viszont javulás várható - derült ki a DIW Berlin gazdaságkutató intézet jelentéséből.
A brit pénzügyi felügyelet vezérigazgatója, Andrew Bailey váltja a Bank of England kormányzói tisztségében Mark Carney-t. Carney megbízatása hivatalosan január 31-én jár le, de a tényleges váltás március közepén várható, mivel a Brexit határnapja éppen aznapra esik.
A várakozásoknak megfelelően nem módosította alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa, bár a döntés most sem volt egyhangú. Változatlanul 0,75 százalék az irányadó kamat.
Heves politikai vita után, mégis ellenszavazat nélkül fogadta el a bukaresti képviselőház azt az ellenzéki javaslatot, hogy Romániában jövő évtől megduplázzák - 300 lejre (20 766 forint) növeljék - a családi pótlékot.
A ’Green Deal’ 2050-ig klímasemlegessé tenné Európát. Ennek érdekében mélyrehatóan átalakítaná az energiaellátást, az ipart a közlekedést és a mezőgazdaságot. Az EU a növekedés új katalizátorát látja a tervben.
Egybehangzó brit sajtóértesülések szerint London ki akarja zárni a brit EU-tagság megszűnése után tervezett átmeneti időszak meghosszabbításának lehetőségét.
Januártól felfüggeszti a 737 MAX típusú repülőgépek gyártását a Boeing. A repülőgépgyártó óriásvállalat szerint a lépés elbocsátásokkal nem jár majd, ugyanakkor komoly veszteséget okozhat az amerikai gazdaság egészének is.
Nem rajzolódott ki kompromisszum a kormány és a nyugdíjreform ellen második hete sztrájkoló szakszervezetek között Franciaországban. A patthelyzet miatt az ünnepek alatt is megbénulhat a közlekedés.
A feldolgozóipar decemberi teljesítménye alapján 2013 óta a leggyengébb gazdasági teljesítményt nyújthatja a negyedik negyedévben az euróövezet - közölte a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet.
Közel egymilliárd euróval segíti a Dél-Olaszország legnagyobb pénzintézeteként ismert Banca Popolare di Barit a római kormány. A bankmentés kisebb kormányválsághoz vezetett.
A kereskedelmi vitát részben rendező egyezség keretében Kína vállalta, hogy az eddiginél több amerikai terméket és szolgáltatást vásárol, az Egyesült Államok pedig csökkenti a kínai árukra kivetett vámokat, illetve nem vezet be újabb pótvámot.
Az exportkereslet élénkülésének köszönhetően a német GDP-növekedési ütem erősödését várja az elkövetkező években a német szövetségi jegybank, megjegyezve, hogy a kormány klímavédelmi intézkedései következtében emelkedő energiaárak miatt az inflációs nyomás is erősödni fog.
A második negyedévhez hasonlóan a harmadik negyedévben is 0,7 százalékkal nőtt a 19 legnagyobb gazdaságú országot és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport együttes GDP-je.
Washington és Peking közel áll egy korlátozott kereskedelmi egyezmény megkötéséhez, legalábbis Donald Trump amerikai elnök a tanácsadóival erről egyeztetett a Fehér Házban.
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek