Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Szijjártó: 120 új munkahely lesz Győrben
No menu items!

Szijjártó: 120 új munkahely lesz Győrben

A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrben – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a helyszínen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Melecs EWS GmbH gyártócsarnokának átadásán arról számolt be, hogy a 4,5 milliárd forint értékű fejlesztéséhez a cég 865 millió forintot kapott az államtól, ami hozzájárult 120 munkahely létrehozásához.

Az Egyesült Államokban, Kínában és Mexikóban is jelen lévő cég 550 embert foglalkoztat Győrben, ahol komplex autóipari termékek is készülnek – tájékoztatott.

A világgazdaság az utóbbi három év során kétszer is teljesen a feje tetejére állt, először a koronavírus-járvány hozott tömeges gyárbezárásokat. “Majd amikor már azt hittük, hogy a hullámok elcsendesednek (.), akkor a szomszédunkban kitört egy véres és sajnos – mint azóta bebizonyosodott – elhúzódó háború, amelyre ráadásul itt, Európában rendkívül hibás gazdaságpolitikai válasz született” – mondta.

“A szankciók elvágták az európai növekedés alapjának számító kelet-nyugati kapcsolatrendszer minden egyes szövetét. Az európai versenyképesség megállíthatatlannak látszó módon robog lefelé a lejtőn, s mára eljutottunk oda, hogy Kína nagyobb részesedéssel rendelkezik a világgazdaságból” – mutatott rá.

Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Magyarország a kedvezőtlen helyzet ellenére nem csak túl tudta élni az elmúlt nehéz időszakot, hanem a gazdaság tavaly minden idők legeredményesebb évét produkálhatta, minthogy megdőlt az export, a beruházások és a foglalkoztatottság rekordja.

“Soha annyi beruházás nem érkezett Magyarországra, soha annyit a magyar gazdaság nem exportált, és soha annyian nem dolgoztak még Magyarországon, mint a tavalyi esztendőben” – szögezte le. “Most jó hír, hogy a tavalyi rekordévet az idei esztendőben is sikerül mindhárom tényezőben felülmúlni, nem is kicsit, hanem nagyon” – tette hozzá.

“A Magyarországra érkező beruházások idén meghaladják a tavaly érkezett rekordmennyiség dupláját. Az export eddig 10 százalékkal nőtt a tavalyi rekordhoz képest, az esztendő első felében 50 százalékkal több munkahely jött létre a kormányzati beruházástámogatási rendszer segítségével létrejövő beruházások esetében, mint tavaly” – jelentette ki.

“Mindezek a mutatók jelzik azt, hogy a nemzetközi beruházói közösség, a vállalatok bizalma egyáltalán nem csökkent Magyarország iránt, sőt. Ez kifejezetten jó hír akkor, amikor egyre élesebb a verseny az egész világon mindazokért a beruházásokért, amelyek garantálni tudják majd egy-egy nemzetgazdaság növekedési pályán tartását” – közölte.
Ezzel kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy ebben a versenyben Magyarország mellett szól Európa legalacsonyabb társasági adója, a képzett magyar munkaerő, a felsőoktatás átszervezése és a politikai stabilitás is.

A miniszter kifejtette, hogy a magyar gazdaság gerincoszlopa az autóipar, amely tavaly a feldolgozóipari teljes kibocsátás több mint egyharmadát adta, s a szektor termelési értéke először ütötte át a korábban csak álomnak tűnő 10 ezer milliárd forintos “üvegplafont”, méghozzá rögtön 12 ezer milliárd forinttal, és az idei évben is 22 százalékos bővülést regisztráltak eddig.

“Pontosan tudjuk, hogy autóipar nem létezik fejlett és kiterjedt beszállítói háttéripar nélkül, a Melecs győri beruházása így újabb jó hír a magyar autóipar további növekedése szempontjából” – mondta.

Majd arra is kitért, hogy hazánknak Ausztria a második legfőbb kereskedelmi partnere, az osztrák cégek alkotják a második legnagyobb beruházói közösséget. “Ezért minden egyes osztrák vállalati beruházás Magyarországon önmagán túlmutató jelentőséggel bíró, jó hírt jelent” – összegzett.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás