Kezdőlap Kül-hon Szili Katalin: nincs vége az aláírásgyűjtésnek
No menu items!

Szili Katalin: nincs vége az aláírásgyűjtésnek

Szili Katalin: “Mozgósítsuk barátainkat, ismerőseinket az EU tagországaiban, hogy írják alá a kezdeményezést”

Még egy hónap áll rendelkezésre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezésének aláírásgyűjtésére, mivel az időintervallumot második alkalommal is meghosszabbította az Európai Bizottság a világjárványra való tekintettel – közölte Szili Katalin miniszterelnöki megbízott. Kiemelte: ezzel újabb kört nyitott meg a testület 2019. május 7-én indított kampányban.

Szili Katalin közlése szerint 10 országból 1 152 486 aláírás gyűlt össze. A jogszabályi érvényességi feltételnek akkor felel meg a kezdeményezés, ha az egyes tagországok hatóságai hitelesítik az aláírásokat – fejtette ki, hozzátéve: ezért nem dőlhetnek még hátra.

Szili Katalin hangsúlyozta: ki kell használni az előttük álló egy hónapot egyrészről azért, hogy az érvényesség biztonsággal, kellő rátartással garantált legyen, másrészt, hogy azt a szolidáris közösséget, mely ezen ügy mellett felsorakozott, a lehető legszélesebbre bővítsék.

A miniszterelnöki megbízott felidézte: az SZNT kezdeményezése azt célozza, hogy az unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól, s ezen sajátosságok fenntartásához biztosítsa a strukturális alapokhoz való közvetlen hozzáférés esélyegyenlőségét.

A polgári kezdeményezésről szóló szabályozás értelmében a polgároknak az unió demokratikus és politikai életében való részvétele révén ez az intézmény hozzájárul az unió demokratikus működésének javításához – tette hozzá.

Szili Katalin azt kérte, a még rendelkezésre álló időben “mozgósítsuk barátainkat, ismerőseinket az EU tagországaiban, hogy írják alá a kezdeményezést”, ezzel is növelve a támogatók táborát, hiszen több mint két és félmillió aláírás gyűlt össze a másik polgári kezdeményezéssel, a Minority SafePackkel együtt az őshonos kisebbségek ügyeiért. Ezen eredményből kiindulva, nyugodtan tekinthetik polgári kezdeményezések hatását mozgalomnak, amely európai értéket teremtett. Ezért is, miközben óvjuk egymást és egészségünket, adjunk egy perc figyelmet a nemzeti régióknak! – zárta állásfoglalását a miniszterelnöki megbízott.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás