Kezdőlap Autóipar Tesla: 9 után 7 százalékos létszámleépítés
No menu items!

Tesla: 9 után 7 százalékos létszámleépítés

Több min háromezer munkahelyet számol fel, és közben növeli a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla annak érdekében, hogy csökkentse költségeit és nyereséges maradjon tevékenysége.

Elon Musk, a vállalat vezérigazgatója a munkavállalóknak küldött elektronikus levélben közölte:

nincs más választás, mint csökkenteni a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók létszámát, ezzel egyidejűleg növelni a Model 3 típus gyártását és javítani a termelési technológiát a következő hónapokban.

A Tesla jelenleg mintegy 45 ezer munkavállalót foglalkoztat, nagyjából 7 százalékukat, mintegy 3150 embert küldenek el. Hét hónappal ezelőtt már elbocsátották a dolgozók 9 százalékát költségcsökkentési megfontolásokból. A szerződéses és részmunkaidős dolgozók közül csak a termeléshez nélkülözhetetlen embereket tartják meg.

A Tesla a hónap elején csökkentette minden járművének árát az Egyesült Államokban, hogy ellensúlyozza a 7500 dolláros adókedvezmény 3750 dollárra csökkentését.

A tavalyi harmadik negyedévben két éve első alkalommal számolt be negyedéves nyereségről a Tesla: 6,8 milliárd dollár bevétel mellett 311,5 millió dollár, részvényenként 1,75 dolláros nyereséget termelt. A Tesla nyolcéves tőzsdei történetében ez volt a harmadik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.

Musk, aki gyakran határoz meg célokat és határidőket, amelyet a vállalat nem tud tartani, ezúttal azt ígérte, hogy a negyedik negyedévben nyereséges maradt a Tesla, bár a harmadik negyedévinél kisebb lesz a profit.

A Tesla tavaly 245 ezer elektromos autót és városi terepjárót gyártott, ebből 90 ezer 700-at az év utolsó három hónapjában. 2016 májusában a Model 3-ra leadott előrendelések alapján 500 ezerben határozta meg Elon Musk a 2018-ban elérendő darabszámot.

A váratlan bejelentés után zuhanni kezdett a Tesla árfolyama a New Yorki tőzsdén: nyitás előtt két órával, az elektronikus kereskedésben 6,80 százalékos mínuszban, 323,70 dolláron forgott a részvény.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hó, jég, dugó: így készülhetünk a reptéri ünnepi rohamra

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kapacitása évek óta nem tud lépést tartani a forgalom növekedésével. A téli szezonban naponta több tízezer utas érkezik vagy indul útnak, miközben a parkolóhelyek száma szinte változatlan.

Példátlan beruházási hullám indult: ezermilliárdokat tolnak a magyar agráriumba

Folyamatosan érkeznek a régóta várt támogatói okiratok a KAP ST pályázatokban érintett agrártermelők és élelmiszeripari szereplők felé.

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület, amely intézményes keretet biztosít a szektor továbbfejlesztéséhez és a szereplők közötti összehangolt együttműködéshez.

KSH: a beruházások teljesítménye 2025 III. negyedévében 3,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál

A beruházások csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a szállítás, raktározás, valamint a feldolgozóipar gazdasági ág járult hozzá.
Hirdetés

Hírek

MNB: új alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak

Banai Péter Benő AZ MNB: új alelnöke lehet .

Francia-magyar együttműködés az európai agrárium jövőjéért

Nagy István elmondta, hazánkban most zajlik a generációváltás és az egész mezőgazdaság, illetve élelmiszeripar megújítása.

Winterwunder Mörbisch – a világ legnagyobb betlehemi jászola idén még nagyobb, még színesebb, még varázslatosabb!

November 22. és 2026. január 4. között a mörbischi víziszínpad és újdonságként a mörbischi strandfürdő is fényárban úszó téli faluvá változik a hétvégéken (péntektől vasárnapig) – tele zenével, ízekkel, varázslattal és csillogással.

Karácsonyi csodák várnak Székesfehérváron

Kézműves ajándékkészítő műhelyek, karácsonyváró családi programok, meghitt elcsendesülés jótékonysági vásárral és míves kézműves portékákkal, ünnepi koncertek, színházi és balettszínházi előadások. 
Hirdetés

Gazdaság

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.