Kezdőlap Kül-hon Több tényező járul hozzá a természetvédelem sikeréhez
No menu items!

Több tényező járul hozzá a természetvédelem sikeréhez

 A természetvédelem sikere az állami szerepvállalás mellett a helyi közösségek együttműködésén és a tudományos eredmények alkalmazásán múlik  emelte ki beszédében Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Debrecenben, „a Bizonyosságok és bizonytalanságok a tudományban 1-4.” című konferenciasorozaton, amelyet az Agrárminisztérium és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatott.  

Magyarországon az állami természetvédelem különleges szerepet tölt be: tíz nemzeti park igazgatóság szakmai irányítása alatt több mint 300 ezer hektár állami tulajdonú védett terület kezelése zajlik. Ezen kívül az ország területének 21 százaléka Natura 2000-es besorolású, míg 9 százaléka védett természeti terület.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy az idegenhonos fajok terjedése veszélyezteti hazánk ökoszisztémáinak stabilitását, és ezek kezeléséhez elengedhetetlenek az átfogó kutatások és a társadalmi összefogás annak érdekében, hogy hatékony intézkedések születhessenek. A természetvédelmi fejlesztések keretében eddig 42 milliárd forintot fordítottak élőhely-rekonstrukciókra.

Ezek jelentős része vizes élőhelyeket érintett, amelyek helyreállítása és a fenntartható vízgazdálkodás kiemelt jelentőséggel bírnak. A géntechnológiával módosított élőlények kapcsán az államtitkár óvatosságra intett. Magyarország a géntechnológia tekintetében az elővigyázatosság elvét alkalmazza: megfelelő kockázatelemzés nélkül nem engedhető meg semmilyen géntechnológiával előállított szervezet forgalomba hozatala vagy termesztése.

A természetvédelem sikere azon múlik, hogy képesek vagyunk-e tanulni a bizonytalanságokból és bölcsebb döntéseket hozni. A tudomány nem csupán válaszokat ad, hanem új kérdéseket is felvet – ezek visznek minket előre. Rácz András köszönetet mondott a Magyar Természettudományi Társulat évtizedes munkájáért, és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek az együttműködésért, valamint elismerését fejezte ki a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának azért, hogy helyt adott ennek a fontos fórumnak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hazai pezsgőpiac – a tavalyinál gyengébb keresletet várnak az év végén

Hazánkban évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgő készül, aminek a jelentős része a magyar piacon kel el.

Miénk itt a tér! – Hat kiemelt forgalmú budapesti téren már szolgálatba álltak a térgondnokok

Az eddigi tapasztalatok és a lakossági visszajelzések alapján igény van a térgondnokok munkájára, már lehet érzékelni ezeken a tereken a fokozatos változást, a járókelők is jobban figyelnek a köztisztaságra

Ez biztos fájt – 2025-ben 29 vállalkozással szemben több mint 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki

Augusztusban újabb eljárások indultak a világ legnagyobb online szálláshely-foglalási platformjaival, a Booking.com-mal és az Airbnb-vel szemben.

Rentingo: az otthon start évekre befagyaszthatja a bérleti díjakat

Decemberben átlagosan 244 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a bérbeadók, miközben a bérlők 221 ezer forintot voltak hajlandók fizetni, így az árolló 10 százalékra szűkült.
Hirdetés

Hírek

Nyáron indul a Halms Hungary Miskolcon épülő üzemének első gyártóegysége

A debreceni székhelyű Halms Hungary Kft. tavaly 17,318 millió eurós nettó árbevételre tett szert, 2023-ban ez az érték 10,015 millió euró volt.

A NAV nevével visszaélve támadnak adathalász csalók

A NAV soha nem küld az adótartozás aktuális egyenlegéről, a rendezéséről, vagy az adó-visszatérítés lehetőségéről szóló tájékoztatást e-mailben vagy SMS-ben.

Moody’s – A befektetési szint alatt Budapest

A Moody's Ratings szerint mindehhez társul a szolidaritási hozzájárulás ügyében a főváros és a kormány között fennálló viszály.

Oltári Múlt – ”Nemzetközi elismerésben részesült az „Oltári Múlt” projekt pályázata

A nemzetközi zsűri finalistának minősítette a Szimmetria Alapítvány programigazgatója, dr. Börcsök Gizella által összeállított Sacred Past Project: Promotion of the Religious Heritage in the Carpathian Basin (Oltári Múlt Projekt: A szakrális örökség népszerűsítése a Kárpát-medencében) című pályázatot.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás