Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden. A befektetők kivárásra rendezkedtek be a nagy technológiai vállalatok gyorsjelentésének közzététele előtt.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,13 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,10 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,15 százalékkal esett a nyitásban.

Folytatódik a gyorsjelentési szezon, egyre több vállalat hozza nyilvánosságra beszámolóját. A múlt heti erős nyitás után a befektetők figyelme már a nagy technológiai vállalatokra irányul. A nagy tőkeértékű technológiai vállalatok nevük kezdőbetűje alapján FAANG-csoportként emlegetett ötöséből – Amazon, Apple, Netflix, Facebook és a Google anyagvállalata, az Alphabet – elsőként a Netflix hozza nyilvánosságra gyorsjelentését, még kedden, de tőzsdezárás után.

Jó előjel, hogy a technológiai vállalatok közül elsőként jelentő IBM a vártnál jobb adatokkal rukkolt elő hétfőn. Árfolyama 2,9 százalékkal ugrott meg a tőzsdezárás utáni kibővített elektronikus kereskedésben, miután a nagy jövedelmezőségű felhő üzletágnak köszönhetően a vártnál nagyobb bevételt ért el az első negyedévben.

A Johnson & Johnson árfolyama viszont 0,4 százalékkal esett, miután arról számolt be, hogy 100 millió dollár értékben adott el koronavírus elleni oltóanyagot, amelynek alkalmazását azonban a múlt héten felfüggesztették az amerikai hatóságok. A vállalat ezzel együtt emelte az osztalékot, miután bevételei és nyereségei meghaladták a várakozásokat.

A United Airlines, a legnagyobb amerikai légitársaség 3,1 százalékot veszített értékéből, mivel a vártnál nagyobb, 2,4 milliárd dolláros veszteségről adott számot.

A Travelers biztosító társaság 1,6 százalékkal drágult a vártnál jobb első negyedéves eredményekre. A biztosító növelte az osztalékot és 5 milliárd dolláros sajátrészvény-vásárlási program indítását jelentette be.

A Lockheed Martin hadiipari vállalat a vártnál nagyobb nyereséget ért el, de bevételei elmaradtak a remélttől. A Pentagon legnagyobb fegyverszállítójának árfolyama 0,9 százalékos mínuszban várta a nyitást.

A dohánygyártók közül az Altria-részvények 2,7 százalékos, a British American Tobacco letéti jegyei pedig 3,1 százalékos mínuszban forogtak azon sajtóhír nyomán, hogy a Biden-kormányzat fontolgatja a cigaretták nikotinszintjének korlátozását.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is csökkennek az indexek. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,08 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,72 százalékos, a párizsi CAC-40 1,35 százalékos, a milánói FTSE MIB 1,45 százalékos, a madridi IBEX 35 mutató 1,97 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,14 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2040 dollárt adtak, 0,03 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest azonban 0,24 százalékkal erősödött a dollár, 108,42 jenen forgott.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,05 százalékkal, 1768,50 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,08 százalékkal, 1769,20 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,54 százalékos pluszban, 67,41 dolláron, a WTI pedig 0,33 százalékos nyereségben, 63,64 dolláron forgott fél négykor.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás