Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön. A befektetők attól tartanak, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború egy technológiai hidegháborúba fordulhat át, a megoldásnak pedig nyoma sincs. 

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,12 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,15 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 1,29 százalékos mínuszban állt a kereskedés elindítása után pár perccel.

A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy hivatalos tiltakozást nyújtottak be az amerikai kormánynak a Huawei Technologies kínai óriásvállalatra kivetett szankciók miatt. Kao Feng, a minisztérium szóvivője kijelentette, hogy Washingtonnak ki kell javítania “helytelen lépéseit”, ha folytatni akarja a kereskedelmi tárgyalásokat Kínával. Hozzátette, hogy a tárgyalásoknak a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia. A szóvivő egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a kínai-kereskedelmi viszály kiszélesedése egy világgazdasági válságot robbanthat ki.

Jóllehet az amerikai kormányzat 90 napra enyhítette a Huaweit sújtó szankciókat, a feszültségek tovább fokozódtak azokra a sajtóhírekre, hogy újabb technológiai vállalatok kerültek a Fehér Ház célkeresztjébe, köztük a videó megfigyelő rendszereket gyártó Hikvision. A befektetők attól tartanak, hogy a világ két legnagyobb gazdasága az egymás termékeire kivetett vámokkal és egyéb megtorló intézkedésekkel lefékezi a világgazdasági növekedést, és különösen nagy csapást mér a technológiai vállalatokra.

Az Apple árfolyama 1,7 százalékkal esett a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben, és a nagyobb kínai kitettséggel rendelkező csipgyártók erős mínuszokban forogtak, így az Intel, a Micron Technology és és Qualcomm 1,7 százalék és 3,6 százalék közötti veszteségben várta a nyitást.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús a hangulat. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,53 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,61 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1113 dollárt adtak, 0,36 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest viszont 0,27 százalékkal gyengült a dollár, 110,05 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken az amerikai nyersolajkészletek emelkedésének, valamint a kereslet kilátásait beárnyékoló kereskedelmi feszültségek fokozódásának következményeként.

A legközelebbi, júliusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,63 százalékos mínuszban, 69,12 dolláron, a WTI pedig 3,11 százalékos veszteségben, 59,51 dolláron forgott délután fél négykor. A Brent ára utoljára március végén járt 70 dollár alatt, a WTI-é pedig március közepén állt 60 dollár alatt.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára júniusi szállításra 0,38 százalékkal, 1279,05 dollárra nőtt.

Szerdán mérsékelt mínuszokban zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,39 százalékkal, 25 776,61 pontra, az S&P 500-as mutató 0,28 százalékkal, 2856,27 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,45 százalékkal, 7750,84 pontra süllyedt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás