Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Emelkedéssel nyitott New York
No menu items!

Tőzsde – Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei. A befektetők arra számítanak, hogy Joe Biden, a Demokrata Párt jelöltje egyértelmű győzelmet arat az elnökválasztáson, és az amerikai történelem egyik legmegosztóbb elnökválasztási küzdelme után a kongresszusban gyors megállapodásra jutnak a koronavírus-járvány által sújtott gazdaságot támogató intézkedésekről.

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,79 százalékos, az S&P 500-as mutató ugyancsak 0,79 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,74 százalékos pluszban indította a kereskedést.

Derek Halpenny

A piacok az utóbbi 48 órában kissé még biztosabbá váltak abban a véleményükben, hogy egyértelműen Biden nyer, és nem kell hetekig tartó bizonytalanságok és zavargások kockázatával számolni” – véli Derek Halpenny, az MUFG globális pénzügyi csoport kutatási részlegének vezetője.

A határidős indexek jelentősen emelkedtek már a nyitás előtt, felfelé húzták a mutatókat az ázsiai és európai tőzsdéken látott jelentős nyereségek, valamint azok a remények, hogy egy Biden-győzelem még erősebb gazdaságösztönző program elfogadását eredményezheti.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken a másfél százalékot is meghaladó mértékben emelkednek az indexek. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,96 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,63 százalékos, a párizsi CAC-40 1,80 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 1,71 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1713 dollárt adtak, 0,60 százalékkal gyengült a dollár. A jenhez képest 0,11 százalékkal gyengült a dollár, 104,59 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul.

A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,16 százalékos pluszban, 40,20 dolláron, a decemberi WTI pedig 3,69 százalékos nyereségben, 38,17 dolláron forgott fél négykor.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,60 százalékkal, 1906,46 dollárra, a decemberi szállítású aranyé pedig 0,79 százalékkal, 1907,60 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsony második napján kezdődik a szezon a mátraszentistváni Síparkban

A Síparkban tehát biztosan fehér lesz a karácsony, és nincs akadálya, hogy december 26-án, az ünnep második napján megnyisson a legmodernebb felvonókkal rendelkező hazai síterep.

Az árakció csapdája – miért nagyobb a veszteség, mint gondolnánk?

A marketingstratéga kiemelte: nem ismer gyorsabb módszert a profit növelésére, mint az árazási stratégia rendberakása.

Rekorddöntés a használt-autó piacon

A magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát, előbbieknek 28, utóbbiaknak 21 százalék volt az aránya az év eddigi 11 hónapjában.

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein