Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Estek a vezető részvények New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Estek a vezető részvények New Yorkban

Kérészéletűnek bizonyult a vételi kedv az amerikai részvénytőzsdéken kedden, a vezető indexek estek a szerdai nyitás után.

Donald Trump elnöknek szerda délelőtt sikerült egy minihosszt kiváltania, amikor egy beszédében igyekezett kisebbíteni az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus jelentőségét, és megnyugtatni a Wall Streetet, hogy a konfliktusnak nem lesznek hosszú távú következményei az amerikai mezőgazdaságra és a kínai piacon érdekelt amerikai vállalatokra. Ez kevéssé sikerült, a befektetők a részvények helyett a kockázatmentes aranyat és amerikai államkötvényeket kezdték vásárolni, felverve az előbbi árát, és leszorítva az utóbbiak hozamát.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones (DJIA) indexe 1,681 százalékkal, az S&P-500 1,41  százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite indexe pedig 1,10 százalékkal esett a nyitást követő percekben.

Kedden erősödött New York. A DJIA 1,20 százalékkal, az S&P 500 1,30 százalékkal, a Nasdaq 1,39 százalékkal emelkedett.

Az olaj hét hónapos mélypontra esett, mivel az éleződő amerikai-kínai kereskedelmi feszültség semmi jóval sem kecsegtet a globális gazdaságra és az olajkeresletre nézve.

Szerda délutánig a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) ára 1,04 dollárral 52,46 dollárra esett. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus jegyzése 1,17 dollárral 57,90 dollárra ment le.

A dobllár kissé gyengült. Az euró kora délután 1,1233 dollár körül forgott a reggeli 1,1197 dollárral szemben.

Az arany megcélozta az 1500 dollárt. A kereskedelmi feszültségek okozta aggodalom miatt erős a kereslet a válságálló befektetési eszközök iránt. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1496,05 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 1,5 százalékkal magasabban, mint az előző kereskedési napon. Az amerikai határidős jegyzés 1,7 százalékkal, 1508,80 dollárra emelkedett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.