Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Új utazási szabályok jönnek a repülésben
No menu items!

Új utazási szabályok jönnek a repülésben

A koronavírus-járvány idejére új ajánlásokat fogalmazott meg a légiközlekedés számára az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC).

A szervezetek a légiutazás minden szegmensére kiterjedő javaslatokat fogalmaztak meg, az induló repülőtérre lépéstől az érkező repülőtér elhagyásáig minden folyamatra kidolgoztak új szabályokat.

Az EASA és az ECDC irányelve szerint testhőmérséklet mérés után csak azok léphetnek be a repülőtérre, akik utaznak, kísérő csak rendkívül indokolt esetben lehet az utassal.

A megelőzés azonban már a repülőtérre lépés előtt kezdődik: a légitársaságoknak is tudatosítani kell az emberekben, hogy csak ők léphetnek be a terminálokba, és csak akkor utazzanak, ha egészségesnek érzik magukat, és nem mutatnak tüneteket. Ellenkező esetben az utastól meg lehet tagadni a repülőtérre belépést, vagy a repülőgépbe beszállítást. Ez megtagadható attól is, aki nem hajlandó a szabályokat betartani.

Minden utasnak kötelező lesz a maszk viselése a repülőtéren, és a repülés közben is, ahogy ezt az utasokkal foglalkozó személyzetnek is előírják. Az utasokat ösztönözni kell az online utasfelvétel, és az önkiszolgáló poggyászleadó automaták használatára, hogy csökkenteni lehessen az érintkezést.

A repülőtereken az utasfelvétel, az utasbiztonsági ellenőrzés és a beszállítás során is be kell tartani a másfél méteres fizikai távolságtartást, folyamatosnak kell lennie a fertőtlenítő takarításnak.

Amennyiben a járaton valaki tüneteket produkál, akkor lehetőség szerint az utolsó sorban az ablak mellett kell leültetni, és két sor távolságot kell hagyni a többi utastól.

Ha a fedélzeten utazás közben valaki nem hajlandó maszkot hordani, akkor csak emiatt a gép nem szakítja meg az útját, de a szabályt be nem tartó utassal szemben a fogadó ország hatóságai eljárást fognak indítani. A gépek fedélzetén az ellátás minimálisra csökken, ahogy a kabinban az utasok mozgását is csökkenteni kell.

Az EASA és az ECDC nem támogatja a biológiai útlevél bevezetését, illetve a teszteléseket, mert az emberek immunreakciója eltérő mértékű lehet, a gyorstesztek pedig nem elég megbízhatóak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.