Hirdetés
Kezdőlap Menedzser-Kihívások Optic World: egy brand, két cég - testvéri összhangban
No menu items!

Optic World: egy brand, két cég – testvéri összhangban

A pandémia miatti kényszerű zárás időszaka a jellegük miatt nyitva tartó optikai üzletek forgalmára is negatív hatást gyakorolt. Az Optic World ennek ellenére idén még újabb üzletek megnyitását tervezi. A márka ugyanakkor nem csak attól különleges, hogy az optikai kereskedelmi piac legnagyobb magyar tulajdonú szereplője, hanem attól is, hogy az Optic World brandet két testvér, két önálló kft-jének összehangolt üzletpolitikája erősíti.

Annak ellenére, hogy a járványhelyzet miatti, április közepéig tartó kényszerű, boltbezárások az Optic World látszerészeti vizsgálatot is végző egységeit nem érintették – mivel magánegészségügyi szolgáltatást végeznek -, különösen a plázákban lévő egységeikben így is érezhetően visszaesett a forgalom. A legtöbb üzlet bezárása miatt ugyanis jelentősen lecsökkent a bevásárlóközpontok látogatottsága, ami a nyitva tartó boltok üzletmenetét is negatívan érintette. Sasvári Béla a márka mögött álló egyik cég  ügyvezetője Az Üzletnek nyilatkozva ugyanakkor pozitívumnak tartja, hogy az idei karantén időszakban, a nagyjából azonos időszakra eső tavalyi általános lezáráshoz képest, így is növekedett a forgalmuk.

Sasvári Béla

Az általános boltzár feloldása után április közepétől pedig már nemcsak az Optic World egész országra kiterjedő hálózatának mind a közel 50 egysége nyitva tart, hanem a legnépszerűbb Oakley és Ray-Ban napszemüveg márkákat forgalmazó Sunglasses Spot üzleteiket is újra nyitották.

A különleges üzleti felállást jelentő, „egy márka, két cég” jegyében megkezdett terjeszkedés az idén sem áll le. Az Optic World sztorit ugyanis ma már az esztergomi Sasvári testvérpár, az idősebbik, Sasvári Béla mellett öcsse, Sasvári Viktor cégei építik tovább, lépésről lépésre.

A márka első üzletét még Sasvári Béla nyitotta meg 1993-ban. Vácra esett a választása, mert szülővárosukban, Esztergomban akkor már több magán optikai üzlet is működött. A szó szoros értelmében garázscégként induló szemüveg szaküzlet – ahol tulajdonosként, Sasvári Béla nappal az ügyfelekkel és az árubeszerzéssel, este pedig a lencse csiszolással foglalkozott – már jó alapot teremtett a tovább lépéshez. Az optikus családból származó üzletember – szüleik a legendás esztergomi szemüvegkeret gyárban, a Granvisusban dolgoztak, ahol édesapjuk a nagykereskedelmet és az optikai üzletekkel való kapcsolattartást irányította – ugyanis a szemüvegkészítés mestersége a mellett a saját üzlet révén a kereskedelemben is gyakorlatot szerzett.

Így, amikor az Ofotért privatizációja után lehetőség nyílt, 1995-től, franchise partnerként – Esztergomban, Szentesen, Gyulán, Cegléden, és még több vidéki kisvárosban -, a legendás cég több üzletét is üzemeltette annak márkaneve alatt. Később a nagykereskedelembe is belekezdett, majd a főváros bevétele következett, amihez a kezdeti lépést, 2003-ban, az első pesti Optic World üzlet megnyitása jelentette a Bazilikánál a Hercegprímás utcában. Ezt követően pedig sorban jelent meg az Optic World logója az Andrássy úton, majd a West-End-el kezdődően az összes budapesti bevásárlóközpontban, valamint az Auchan áruházak üzletsorán.

A növekedésnek az sem vetett gátat, hogy az Ofotért mellett már a Vision Express üzleteket is tulajdonló Fotexet felvásárló multinacionális cég beszűntette a franchise kapcsolatot. Így pedig a magyar testvérpár márkája ma már tisztán a nemzetközi piac egyik legnagyobb szereplőjének versenytársaként tevékenykedik a magyar piacon.

Sasvári Viktor

Sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy időközben a fiatalabb testvér, Sasvári Viktor is beszállt az üzletbe, elindítva az Optic World másik lábát jelentő Juszt Optika kft.-t. A fiatalabb testvér nagykereskedelem terén megmutatkozó kiváló érzékét kihasználva így először az Olaszországból behozott, majd azt követően már a Kínában legyártatott szemüveg kereteket is értékesítették nagy-, illetve kiskereskedelmi partnereiknek.

Miközben a beszerzés, illetve a kínai gyártatás kapcsán továbbra is megvannak a közös pontok, a két testvér cégei önálló nagy-, illetve kiskereskedelmet folytatnak. Emellett pedig mindketten saját szemüvegkeret márkát is felépítettek.

Kettejük összehangolt piacépítésére jellemző, hogy mindig előre egyeztetik, ki miben lát fantáziát. Így nyitott például Optic World üzleteket az Árkád bevásárló központokban az Aréna Plazában, illetve tavaly ősszel nyitott üzletével a Budapest Airport tranzit várójában Sasvári Viktor, miközben a MOM Parkban, a Mammutban és a West-Endben Sasvári Béla üzletei vannak jelen.

Ezzel kapcsolatban a két testvér azt vallja, hogy a hazai piac 50 százalékát lefedő külföldi versenytárs mellett magyar cégként úgy tudnak versenyképesek lenni, hogy kisebb szervezeteket üzemeltetnek és közös törzsvásárlói kártyát, illetve a termékekre kiterjesztett garanciát adva, a beszerzéstől az üzletpolitikáig, rugalmasabban is alkalmazkodnak a magyar fogyasztók speciális elvárásaihoz. Üzletfilozófiájuk szerint ezért nem eladni akarnak, hanem a tisztánlátás örömét megadva, az egyéni igényekhez igazodva kiszolgálni a vásárlókat. A szemvizsgálatokat végzők ezért náluk mind hivatalos végzettséggel rendelkező optometristák, akik a legmodernebb szemvizsgáló berendezéseken dolgoznak. Az üzletekben mellettük dolgozók pedig látszerész végzettségűek, mivel a hozzájuk jelentkezőket ennek hiányában azonnal beiratják a szakmai képzésre.

Savári Béla szerint a pandémia két szempontból is jelentős hatást gyakorolt a piacra. Egyrészt azzal, hogy az üzleti életben és az oktatásban is előtérbe kerültek az online megoldások, a korábbinál is több embert kényszerült számítógép és monitor elé. A digitális eszközök általánossá válásával pedig folyamatosan romlik az emberek szeme, jellemző, hogy Kínában például már a 18 éves gyerekek 80 százaléka szemüveges. A másik jelentős hatás, hogy a távolságtartás időszakában mindketten megerősítették a saját – Optic World, illetve Smart Optika néven üzemelő – webshopjukat, amelynek forgalma a szemvizsgálatot nem igénylő szegmensben érezhetően megnövekedett.

Az, hogy a kormányzati intézkedések hatására lassan ismét visszaáll az élet a rendes kerékvágásba, az Optic World számára is újabb lehetőségeket teremt növekedési terveik megvalósítására, amelynek fontos eleme az ősszel, egy Optic World szaküzlet és egy, Oakley, illetve Ray-Ban márkaüzlet megnyitása az Etele Plazaban.

Kocsis Erika

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet díjátadó: az Év Női üzleti személyisége: Rózsahegyi Zsanett a Láng Negyed projektvezetője

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel azt a...

Felvonulnak, telet űznek Panyolán

Maskarás helybéliek és távolabbról érkező látogatók együtt járják be az öt utcás kis falut.

Oulu és Trencsén Európa kulturális fővárosa 2026-ban

Az Európa Kulturális Fővárosa díj 40 éve kínál lehetőséget a városoknak arra, hogy ünnepeljék a sokszínűséget, bevonják a közösségeket különféle programokba, és előmozdítsák a helyi és regionális fejlődést.

Novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca

A tavalyi év január-novemberi időszakában összesen 210,15 milliárd forint babaváró hitel került kihelyezésre, ami 8,5%-kal maradt el a 2024 azonos időszakában kihelyezett 229,72 milliárd forinttól.
Hirdetés

Hírek

Felvonulnak, telet űznek Panyolán

Maskarás helybéliek és távolabbról érkező látogatók együtt járják be az öt utcás kis falut.

Oulu és Trencsén Európa kulturális fővárosa 2026-ban

Az Európa Kulturális Fővárosa díj 40 éve kínál lehetőséget a városoknak arra, hogy ünnepeljék a sokszínűséget, bevonják a közösségeket különféle programokba, és előmozdítsák a helyi és regionális fejlődést.

Novemberben is hozta a 90 milliárd forint feletti szintet a személyi hitelek piaca

A tavalyi év január-novemberi időszakában összesen 210,15 milliárd forint babaváró hitel került kihelyezésre, ami 8,5%-kal maradt el a 2024 azonos időszakában kihelyezett 229,72 milliárd forinttól.

Novemberben is folytatódott a hitelpiac menetelése: újabb történelmi csúcs született

Az ugyancsak kiemelkedő, októberi eredményhez képest megfigyelhető növekedés egyértelműen az Otthon Start Program lakáshitelének további térnyerésével magyarázható, ugyanis a piaci lakáshitelek új szerződéses összege még némileg csökkent is novemberben

A GDP-arányos hiány 2025. harmadik negyedévben 4,2, az első három negyedévben összesen 1,9 százalékos volt

A bevételek 2241 milliárd forinttal (8,8 százalékkal) nőttek. A növekedéshez a legnagyobb mértékben a 794 milliárd forinttal (7,8 százalékkal) emelkedő termelési- és importadó-bevételek járultak hozzá.

Lezárta a Rába csaknem 75 százalékának felvásárlását a 4iG SDT

A tranzakció során alkalmazott egységes, 1789 forintos részvényenkénti vételár meghatározása a kötelező nyilvános vételi ajánlatban foglaltak szerint, a jogszabályi előírásokkal összhangban, az egy részvényre jutó saját tőke alapján történt, és valamennyi tranzakciós elem vonatkozásában azonos volt.

2026 év madara – a “rigóüllőt” használó énekes rigó

A több mint négy évtizede futó akció legutóbbi állomásaként a lakossági internetes szavazást az énekes rigó nyerte.

2025 végén éves összehasonlításban 16 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások piacán

Az elmúlt év egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ingatlanpiaci növekedés súlypontja eltolódott a fővárosból
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás